KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kicsi és pici

Báron György

 

Emlékeznek még Totóra, a Csoda Milánóban felejthetetlen gyermekhősére? Az ő szelleme lebeg – merthogy szó szerint is „lebegett” de Sica varázslatos filmjében – Peter del Monte olasz rendező alkotása, a Kicsi és pici fölött. Del Monte is gyermekszemmel szemléli pusztuló világunkat, akárcsak nagynevű elődje és honfitársa, s ebből a szemszögből a felnőttek társadalma reménytelenül infantilis. Különösen igaz ez a Kicsi és pici hőseire, a hatvanas évek volt lázadóira, a mai harmincas-negyvenes értelmiségiekre. Ezek az örök-kamaszok máig sem teremtették meg a maguk felnőtt-mintáit, farmernadrágban járnak, csapzott a hajuk, legtöbbjüket az apja tartja el, s ezenközben lassan a gyermekük is felnőttkorba érik. Erről a groteszk-szomorú helyzetről, erről a köztes, alighanem végleg „elveszett” nemzedékről szól Peter del Monte szép filmje. Pontosabban a rákövetkező generációról, a gyerekről, aki mégiscsak kontinuitást teremt a történelemben, felnőtté lesz, s hűvös sajnálkozással átallép szülei gyermekségben megrekedt generációján. Peter del Monte filmjét a Csoda Milánóbannal rokonítja az is, hogy mindezt modern felnőtt-mesében mondja el, reális és irreális tünékeny határvonalán egyensúlyozva. A címbéli Kicsi és pici egy tizenhároméves kamasz, s annak – egy álomszerű kamasz-éjszaka eredményeképp született – három év körüli kisfia. Két komoly ember a komolytalan világban. Hasonló helyzetet ábrázolt Marco Ferreri Szállást kérek című filmje is. A Szállást kérek mély kultúrfilozófiai pesszimizmust, csüggedt reménytelenséget sugárzott (már amennyiben egy műalkotás – a remény végső emberi menedéke – lehet egyáltalán reménytelen). A Kicsi és pici játékos és humoros alkotás, a humora mögött azonban mély, megszenvedett fájdalom lüktet. Egyszerű és tiszta film ez, mentes mindenfajta fellengzős túlmagyarázástól, technicizált képi cirádától. Olyan, mintha csüggedt perceinkben egy rokonszenves, őszinte emberrel hozna össze a jósorsunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6379