KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/december
• Gulyás Gyula: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Gulyás János: „Pont belekerültem ebbe a vajúdásba” Részletek egy készülő filmből
• Zinner Tibor: 1951-ben történt
• Nóvé Béla: Kilátással – és anélkül Újabb angol filmek
• Takács Ferenc: Rövidtávfutók Egy régi „új hullám” Angliából
FESZTIVÁL
• Szabó B. István: Új olvasmányosság Montreal
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Mária szerelmei
• Ardai Zoltán: Míg új a szerelem
• Nóvé Béla: Mary Poppins
• Schubert Gusztáv: Forró fagylalt
• Kovács András Bálint: Doktor Faustus
• Bikácsy Gergely: Londoni randevú
• Kabai József: Végtelen történet
• Baló Júlia: Szemünk fénye
• Schreiber László: Édes gondok
• Lajta Gábor: A Sárkány útja
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: Mindenesti dialógus Beszélgetés Aczél Endrével, a TV Híradó főszerkesztőjével
KÖNYV
• Nemeskürty István: Magyarok egy filmkatalógusban
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ruttkai Éva

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tripla vagy semmi

Kovács Marcell

 

Sosem értettem, Hollywood, ha felfrissít egy régi darabot, miért mindig a remekmûvek közül választ. Ki lehet színezni a Psychót, és vezérelheti számítógép a gorillák szemöldökét a Majmok bolygójában, az új változat az eredetitõl akkor is elmarad, mert bármiféle beavatkozás a hibátlanba csak árthat, amellett nem is illendõ.

A Tripla vagy semmi legalább nem eleve vert helyzetbõl indul. Az alapanyagul szolgáló Dicsõ tizenegy kedves, de tökéletlen film volt, szórakoztató dokumentuma a Frank Sinatra-baráti kör tündöklésének, akciófilmként azonban még korcsoportjában is igen gyengén muzsikált. A vakmerõ vegasi kaszinórablás sztoriját uras ráérõsséggel mesélte el, miközben túltengtek benne a vígjátéki és a musical-elemek. Steven Soderbergh pontosan tudja, mi ilyenkor a teendõ. A sztárparádé koncepciójához tartja magát, de rövidebbre fogja, gyorsít az iramon, a dalbetéteket vagány beköpésekre cseréli, és beiktat egy kínai akrobatát, egy happy endet, valamint egy egész várost elsötétítõ áramszünetet. Mindezt az egyszer már bizonyított Mint a kámfor modorában tálalja, többnyire izgalmas félhomályban és csábosan brummogó zenére, gondosan kerülve a kockázatos helyzeteket. Mert ez most a hollywoodi szaki Soderbergh, nem ám az egykori mûvészfilmes, viszont, tegyük hozzá gyorsan, nem is az utóbbi idõbõl ismerõs túlbuzgó szociológus, amiért nem lehetünk eléggé hálásak.

A színészválogatottból az öregfiúkat szükséges mindenképpen kiemelni. A pókhasú római császárt idézõ Elliott Gould bájosan mókás jelenség, Carl Reiner közelképben izzadó holdvilágarca pedig a film leglátványosabb jelenete. George Clooney-t, Brad Pittet és Matt Damont egy csapatban játszatni azonban akkor is problémás, ha nem a Piszkos tizenkettõrõl van szó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2493