KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/november
• Szilágyi Ákos: Szovjet triptichon Ellenőrzés az utakon
• Zalán Vince: Máglyába rakott fejfák Búcsúzás
• Lengyel László: „Aggyakijamijár” Kovbojok
• Ardai Zoltán: Égszínkékben A rejtőzködő
• Schubert Gusztáv: A brácsaverseny elmaradt Első kétszáz évem
• Kornis Mihály: Szép Európa, hol vagy? Egy faun megkésett délutánja
• Debreczeni Júlia: A kaméleon-szindróma Zelig
• Lukácsy Sándor: Koreohistória A bál
• Báron György: Odüsszeusz nem tér haza Utazás Kithirára
FESZTIVÁL
• Fáber András: Zátony és örvény között Taormina

• Hegyi Gyula: Kettős kötöttségben Egyiptomi filmek
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: Moszkvai csata I–II.
• Kovács Ágnes: Bocsáss meg, Madárijesztő!
• Székely Gabriella: Macskafogó
• Kabai József: A flotta kedvence
• Gáti Péter: Az első lovashadsereg
• Nóvé Béla: Alsino és a kondorkeselyű
• Nóvé Béla: Gyilkosság a nemzeti szenátusban
• Szemadám György: A vörös szív lovagja
• Justyák János: A holtak tanítják az élőket
• Harmat György: A birsalma illata
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Amatőr videósok találkozója Siófokon
KRÓNIKA
• N. N.: Török filmhét
• N. N.: Görög filmhét

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A remény rabjai

Hegyi Gyula

A szakmai vetítésen tömören „kommerszként” konferálták be A remény rabjai című filmet. Alighanem pontatlanul. Az egzakt meghatározás „amerikai kommersz” lehetne. Ha a kilencvenöt százalékig börtönben, a rabok és fegyőrök világában játszódó történet az európai mozi játékszabályai szerint lenne kommersz film, akkor az elítéltek érzelmes iróniával ábrázolt világa és a nagy szökés kedvesen hihetetlen meséje önmagában is megállna. Ám az amerikai néző és így a gondos producer sem elégszik meg ennyivel. A kerek kommersz időnként átjátszik művészfilmbe, s néhány kockája határozottan dokumentumfilmes jelleget ölt. Az egyik pillanatban meghatódhatunk az ötven(!) esztendei rabságból szabaduló öregember életének szívszorító értelmetlenségén, a másikban megnézhetjük egy átlagos amerikai fegyintézet mindennapi működésének mechanizmusát. Aztán a film visszavált a kommersz fősodrába, amelyben az okos fehér fiú és a jószívű „afroamerikai” férfi túljár a gonoszok és becstelenek eszén. A nevetés és a könnyű kikapcsolódás gondtalanságáért azonban némi szorongással kell fizetnünk. A film a „politikai korrektség” jegyében közli velünk, hogy a börtön – ha éppen nem hollywoodi sztárok vendégszerepelnek benne – komoly dolog. Valahogy úgy, ahogy a cigarettareklámon is ott díszeleg a dohányzás veszélyességére utaló figyelmeztetés.

A történet amúgy egy ifjú (s a börtönben töltött évtizedek alatt örökifjúvá váló) bankár történetét meséli el. A fiú zseniális érzékkel igazítja el a börtönőröket az adótrükkökben és egyéb pénzügyi machinációkban, minek következtében számos kedvezményt élvezhet. A börtönbeli kedvezmény azonban mindig csak relatív jó a börtönből nézve abszolút jóhoz, a rácsokon túli szabadsághoz képest. Így a történet természetes sodra szükségszerűen kifelé vezet.

A történet nagyobbrészt szellemesen bonyolódik, ügyesen keveri a humor, az érzelmesség és a kaland szálait, legjobb pillanataiban megcsillan benne valami a cellák mélyén szövődő legendák hangulatából is. Más jeleneteiben viszont vontatott, helyenként idegesítő a művészkedése, és nem tudunk mit kezdeni a dokumentumfilmekbe illő betétekkel sem: dehát ilyen az „amerikai kommersz”. A rendező, Frank Darabont nem véletlenül visel számunkra ismerős családnevet. Életrajza szerint „1959-ben, magyar menekültek franciaországi táborában” született. De a nyelv, amelyet beszél – tökéletesen és akcentus nélkül –, az amerikai filmnyelv.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=867