KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/október
• Bikácsy Gergely: A kések és a formák Zuhanás Hitchcockkal
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Koltai Ágnes: A bűn története Krimi magyar módra
• Schubert Gusztáv: Madárkák és kalitkák Beszélgetés Böszörményi Gézával
• Sipos Júlia: Városszéli filmesek A Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban
• Létay Vera: Az összergasztott tányér A Hold kegyeltjei
• Ciment Michel: A tárgyak eltörnek és elkopnak Beszélgetés Otar Joszelianival
• Lukácsy Sándor: Zártkörű pokol Swann szerelme
• N. N.: Proust – filmen
FESZTIVÁL
• Fáber András: Egyének és társadalmak Karlovy Vary
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Lutra
• Reményi József Tamás: A nyugodt Nap éve
• Hirsch Tibor: Lenni vagy nem lenni
• Báron György: Break 2.
• Vida János: A befejezetlen játszma
• Schreiber László: Szerelem és galambok
• Kabai József: Sólyomasszony
• Vida János: Foglalkozása: mesterlövész
• Máté J. György: Minőségi csere
• Kabai József: A tangóharmonikás ember
• Kovács Ágnes: Féktelenül
• Faragó Zsuzsa: Törvényes esküvő
TELEVÍZÓ
• Buda Béla: A sorselemző sorsa Potréfilm Szondi Lipótról
KÖNYV
• Báron György: Aki filmművészetet álmodott
KRÓNIKA
• N. N.: Mindennap filmklub
• Erdély György: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• Peternák Miklós: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

August King utazása

Ardai Zoltán

Élt, vagy élt volna százötvennél is több évvel ezelőtt egy virginiai gazda, August King nevezetű, aki fiatalon özvegységre jutván magábaszállott és még a korábbiaknál is eseménytelenebbül töltötte napjait. Ha éppen nem otthon munkálkodott, akkor szekerezgetett, erdei forrásoknál tűnődésekbe merült. Szelíd lelkét ezek az újabb idők lassan megérlelték valamire, bárha erről ő mit sem sejtett.

Egy napon más gazdák raja az erdőn két szökött rabszolga után kezdett kutatni, kiknek visszahurcolásáért a tulaj rendkívül magas díjösszeget tűzött ki. King hallotta a kutyák csaholását és amikor akaratlanul belebotlott az egyik szökevénybe, nem emelt rá kezet. A mulatt süldőleány szem elől vesztette fivérét, ez lett a szerencséje. King hiába próbálta elhessegetni, harmadnapra pedig már elhatározta, hogy mindenáron eljuttatja a leányt, hogy tehát tettet fog végrehajtani.

Úgy is lett. A csempészút a határvidékig tartott, King messzi házáig, ahonnét a leány egyedül ment tovább, dámának öltözötten. Mert ez volt a gazda terve: így vitetni el az elhalt feleség ruháit. Ámde a rabszolga-menekítésért, vagyis a tulajdon szentségének megtiprásáért Kingnek felelnie kellett. Házát számos tanú jelenlétében porig égették. Ő mégis üdvözülten mosolygott és mondá: „tehetős ember voltam, nincstelen lettem, de ekkora büszkeséget még soha nem éreztem”. A körülötte állók elismerően bólogattak. Csakugyan, a gazdának sikerült egy légies elgondolást masszív realitássá iktatnia. A viszontagságos út során nemcsak a helyi flórának, hanem, egyáltalán a helyi viszonyoknak a legsűrűjén csörtetett és manőverezett át. Számosféle találkozása esett, bőrén kikarcolódott a környező világ teljes metszete. Megélte a mészárlás kényszerét is; egy félreeső vízmosásban levágta tehenét (mely addig a szekeret kísérte), mert híre terjedt, hogy a leányt egy tehenes ember rejtegeti. Közben a jogos birtokos a szerencsétlen fivérnek esett neki egy vasbárddal. Már csak ez is mutatja, hogy King elképzelése és a közvetlen realitások milyen éles szögben keresztezték egymást.

John Duigan óklasszikus típusú, elemi történetet ad elő (egykor egyebet sem hívtak történetnek, mint éppen az ilyesmit), mégpedig nem valamely kontrasztív, nem is csúsztatásos módon, hanem illeszkedő, mély kedélyű stílushordozással. A tengerentúli mozi-nagyüzem generálszirupja ez alkalommal mellékes komponens, inkább csak adalékanyag, vékonykán folyik be a jelenetekbe. Új évjáratú, de reliktum-szerű film, olyanféle jelenség, mit egy tüdőshal vagy egy tasmánfarkas. Maga J. Duigan legvalószínűbben egy ezüstborostás, csillogószemű apóka lehet, maori vonásokkal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=344