KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itália bukása

Koltai Ágnes

 

A jugoszláv új film fenegyereke, Lordan Zafranovió második alkotását szenteli Dalmáciának, a Balkán és a mediterrán között közvetítő, sajátosan vegyes kultúrájú világnak. Már előző filmje, az Árnyak Dubrovnik felett is az Olaszországra kacsintó, a nacionalista horvátok fenyegetésében élő Dalmácia vérzivataros félmúltját idézte fel. Barokkos víziói láttán a kritikusok rá is sütötték a Bertolucci-epigon bélyegét, jóllehet a Huszadik század rendezőjével csupán a festőiség szeretete köti össze. Zafranovió kesernyésebb alkotó, kegyetlenebb filmeket rendez, sohasem bűvöli el annyira a látvány szépsége, hogy kedvéért jótékony homályban hagyja a történelmet.

Az Itália bukása a második világháború krónikája – a szövetségesek győzelméig – úgy ahogyan azt egy halászfalu apatikus beletörődéssel megélte. Olasz fasiszták, horvát usztasák, csetnikek (mellettük egy magyar csendőr is feltűnik, talán Újvidékről keveredett ide?) és partizánok harcolnak a faluért – a falu ellenében, mert a halászoknak minden egyenruha egyenlő a halállal.

E vad és véres kavargásban egy aszketikus partizánvezér „pálfordulásának” drámája is felvillan. S ha a pusztító szerelem nem is annyira féktelen, mint Rajko Grlić hasonló témájú filmjében, a Csak egyszer szeretünkben, az ítélet éppen olyan kíméletlen.

Zafranovió nem az itáliai barokk nagy mestereitől, Bertoluccitól és a kései Viscontitól tanulta a legtöbbet, hanem Puriša Djordjevićtől, aki Dél című filmjében először számolt le a partizánromantikával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6419