KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megjönnek a menyasszonyok

Koltai Ágnes

 

Mesterkéltsége és nehézkessége ellenére vonzza az ember tekintetét Emir Kusturica első, 1979-ben forgatott tévéfilmje, a Megjönnek a menyasszonyok. Valahogy úgy, ahogy az érdekesen csúnya tárgyakon is elidőzik szemünk: hitetlenkedve, de hosszan nézegetjük. Különös hangvételű filmmel kezdte pályáját Kusturica; egy mogorva balladával, amolyan iskolás pszichológiai tandrámával. S bár nyoma sincs benne az Emlékszel Dolly Bellre? lírai humorából és A papa szolgálati útra ment tragikomikus kétségbeesettségéből, mégis érződik belőle a tehetség: a bizarrság és a – debütáns rendezőknél ritka – formai biztonság.

Mintha a népköltészet egy darabja elevenedne meg, durva favágókkal, kemény munkával, szigorú családi rítussal, megkérdőjelezhetetlen férfi-női szerepekkel és pátoszmentes halállal.

Az erdő és a bezártság a film igazi főszereplője: a táj, mely némán, rezzenéstelenül tűri, szemléli az emberek szenvedését, a bezártság, ami tönkreteszi, felőrli a legígéretesebb kapcsolatokat is. Sorsukhoz odaláncolt emberek, pusztulásra ítélt életformák és kihaló falvak – egy mesterkélt dráma valós elemei. Igaz, kidolgozatlanok a jellemek, elkapkodottak a szituációk, de a részletek már nemességről, kifinomultságról árulkodnak. Ilyen a halálra vert ifjú feleség sírhantjába tűzött papírforgó: egy infantilis élet gyermeki szimbóluma. Az örömből itt csupán ennyi jutott, s ez is csak későn, mert ugyan kinek jutna eszébe játszani vagy akár csak felszabadultan nevetni azon a zord hegytetőn, ahol csak ritkán és félszegen bukkan fel az élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5521