KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjfél után

Csantavéri Júlia

 

Davide Ferrario tavaly Berlinben díjazott filmje jórészt egy különös, toronyszerű építmény, a torinói Mole Antonelliana belsejében játszódik. A titokzatos erődítmény sokféle szerepet játszott a történelem folyamán, most pedig, hogy a valósághoz kötődő funkcióit elvesztette, oly sok régi, múzeummá, színházzá vált épülethez hasonlóan, az álmodott, közvetítőkön átszűrt valóságnak ad otthont, régi filmek tárháza, a régi mozinak és kellékeinek kiállítóhelye. Ebben a világban él a film egyik hőse, Martino, aki Buster Keaton filmjeivel barikádozná el magát a külvilágtól, ha saját kis kézikamerája nem ingerelné némi kiruccanásra, legalább a szomszéd gyorsbüféig, hogy kilesse és felvegye a szép pultoslány gesztusait. Amandával aztán egy éjszaka betör a Moléba a külső valóság, sőt a külváros, a torinói 'nyócker', és Martinónak nemsokára a lány valóságos, nem álmokból, hanem autólopásból élő fiújával is dolga akad. A történetnek innen már csak ismerős kifutásai lehetnek, és nem is igazán fontos, hogy Ferrario melyiket választja. Az Éjfél után erőssége nem a történet, hanem a stílus, ami némafilmek stilizáltságát ötvözi a posztmodernnek a minimál gesztusok hétköznapiságát váratlan meglepetésekkel szétrobbantó módszerével. A könnyű, legtöbbször kézben mozgó kamera jó partnere a fiatal színészeknek, a dialóg-töredékeket pedig a metafilmes idézetek egészítik ki, mélyítik többjelentésűvé. Így az idézetek nem pusztán a filmtörténet remekeihez intézett szemérmes szerelmi vallomás szavai maradnak, hanem erős, jelen idejű, aktív kapcsolatba kerülnek a szereplőkkel és a nézővel. Kár, hogy a rendező nem bízott jobban a képek erejében, és a mesét egy külső narrátorral nehezítette el. Bár a szituációk néha banalitásba futnak, az erőteljesen megkomponált, beszédes helyszínek és Ferrario szemléletének frissessége üdítően hatnak, Buster Keaton megidézett szelleme pedig szerencsére a film minden pontján garantálja a nem is olyan könnyen megvalósítható önirónikus távolságtartást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4832