KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Revans

Sneé Péter

 

Mesterkurzuson kellene tanítani Tony Scott filmjét Hollywood után ácsingózó önjelölt profijainknak. Itt csakugyan a helyére került minden, egy milliméterrel sem arrébb. A mozdulatlannak ható idillbe megfelelő tempóban érkezik a sötét fenyegetés, s kellő pillanatban freccsen a vér, robban a konfliktus, hogy a bosszú sodrán idővel a könnyfakasztó, méltóságos búcsúhoz evickéljünk. A gondtalan, mert dúsgazdag ifjak természetesen nyomban egymásba szeretnek, a gonosz vénember pedig – holmi köznapi milliárdos – hoppon marad. Csupán azért nem kacagunk rajta, mivel tragédiát látunk, minek közismerten szomorú a vége: mutatósán és hosszan haldoklik a hattyúnk...

Addig sem nélkülözzük a látványosságokat, vadászrepülők bukfenceznek, s milliomosok luxuslakosztályaiban, Mexikó festői tájain pereg a történet, ahol minden szép, sőt, szebb a szépnél. Úgy szűrőzik a tenger képét, hogy természetes kékjénél sokkal kékebb legyen, miként az alkony is vörösebb minden lehetőnél. Gúny? Ugyan, az irónia meg se környékezne senkit. A néző hamisítatlan színorgiában tobzódik, hang-özönben pancsol a Szent Dramaturgia előírásai szerint. Itt minden érte van, őt szolgálja.

A hősöknek nincsen külön sorsuk, életük, levegőjük, aki betöltötte feladatát, eltűnik. Volt-nincs, senkise bánja. Megálmodhatatlanul tökéletes Utópiára bukkantunk, ilyet csak profimód lehet alkotni, kész receptek szerint, melyeket Cronin, Courts-Mahler és társaik hagytak az utódokra. A modern technika kínálta lehetőségeken felül semmi újjal sem találkozhatunk hát, csupán a brutalitással.

Míg a századelőn a konverzáció és az elvágyódás volt a sikk, ma a szemünk-se-rebben gyilkolászás dívik. Meg egy kevés erotika, nem sok, mert az bántó lehetne, hiszen a lélek emelkedettsége fontos. A büntetésből örömlánynak eladott, kuplerájba zárt hősnő is galambokat csókolgat főállásban a munkahelyén. Ez az, amire vágytunk; szelíd parancsokra: sírj! nevess! szurkolj! Minek a sok magyarázat, indoklás, fáradsággal kihámozott és elkeserítően konok összefüggés?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4079