KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Temessy Hédi (1925–2001)

Kelecsényi László

 

Mindig félénk volt, már-már riadt. Mintha folyton szorongott volna valamitől. Elkésve fedezték föl. Ha Temessy Hédi ötvenévesen hal meg, szürke lexikonadat válik belőle, akit kifelejtenek gyűjteményükből a szerkesztők. Színházai nem kényeztették túlságosan. Hirtelenében csak Az öreg hölgy látogatása bukkan elő teátrumi emlékeinkből. Pedig nem is hozzáillő figura Dürrenmatt bosszúálló vénsége.

Temessy Hédi bölcs beletörődéssel fogadta, amikor a hetvenes években felfedezték karaktere belső titkát – kiszolgáltatottságát – a filmesek. Jöttek sorban az olykor rövid, ám jelentékeny szerepek. Sándor Pálnál derült ki, a Régi idők focijában, hogy ennek a finom vonásokkal megrajzolt női arcélnek titkos, belső tragédiája van. Ami a színházi zsöllye első sorából sem vehető észre, azt az érzékeny kamera azonnal kiszúrja.

Divatba jött. Alakja újra meg újra feltűnt egyre szomorúbb valóságképet mutató filmjeinkben. A hetvenes-nyolcvanas évek rendezői kara sokat köszönhet neki, mint ahogy ő is sokat köszönhet a filmeseknek. Hatvanéves korára nem kellett eltűnnie az emlékezet süllyesztőjében. Játszhatott, sikerei voltak. Talán Tarr Béla Őszi almanachja lett a csúcsteljesítménye, s végül az egész pálya megkoronázása Mészöly MiklósSurányi András Film…-jének öregasszonya.

Sohasem fiatalította magát. Mindig idősebbnek hatott valódi koránál. Rezignáltan tűrte élete fordulatait. Olyan volt, mint egy festmény. Mintha egy akvarellfestő képzelte volna vászonra törékeny alakját.

Mégsem igaz ez a hasonlat. Temessy Hédi olyan volt, mintha Mándy Iván írta volna meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3356