KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bomba átmérője

Földes András

 

Lehangoló képet tár elénk a palesztin öngyilkos merénylő történetét feldolgozó kanadai dokumentumfilm. Szokatlan módon a nézőt nem az átélt lelki megrázkódtatások teszik próbára, hanem a film konfliktuskerülése. Ebből pedig talán azt a szomorú következtetést kell levonnunk: lehetünk bármilyen empatikusak, kilátástalan feladat megérteni a világ távoli pontjain zajló konfliktusokat.

A húsz ember halálát követelő, 2002-es jeruzsálemi autóbuszos robbantást feldolgozó film legfőbb hibája, hogy – emocionálisan amúgy érthető okokból – személyes, emberi oldalról közelíti meg a tragédiát. Izrael egyik legsúlyosabb öngyilkos merényletéről a másfélórás film jó részében az áldozatok hozzátartozói beszélnek. Hallunk megrázó vallomásokat az apa szájából, aki borongós zongorafutamok közepette meséli, milyen állhatatos tevékenykedéssel igyekszik menekülni fia elvesztésének gondolatától. És megismerjük azt is, hogy mik voltak az áldozatok vágyai, álmai, hogyan szerettek és miket gondoltak a világról. Mindez sajnos mégsem visz közelebb minket a megértéshez, hiszen hasonló monológokat hallanánk, ha például egy lavina áldozatairól készülne film.

A néző azért ül be erre a filmre, hogy megtudja, mi az, ami egy ilyen borzalmas tetthez vezet, és hogyan gondolkodnak ezután az áldozatok hozzátartozói. A másfél órás film azonban nem merészkedik a szörnyű tragédia mélységeibe. A vége felé megszólalnak ugyan rendőrök, biztonsági szakértők, sőt, a merénylő egy társa és a szülei is, de lényegi kérdésekre mégsem kapunk választ.

A bomba átmérőjéből, a sok megszólaló, a drámai képek és a zaklatott zene ellenére sem tudunk meg többet, mint egy híradóból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8497