KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sem fedél, sem törvény

Tamás Amaryllis

Agnès Varda – 1985-ben Velencében Arany Oroszlán díjat nyert – filmjének hősnőjéről, Monáról nem derül ki, miért vesz vándorbotot a kezébe, semmit sem tudunk meg magányos kóborlásának indítékairól. Agnès Varda filmje ugyanis az „úton levő Monáról” szól. Így hát azok, akik az indítékokra várnak egyenes, netán szociografikus igényű választ, lehet, hogy türelmetlenül és értetlenül szemlélik a lány csendes kálváriájának stációit, s megrendülést sem fognak érezni „értelmetlen” fagyhalála miatt.

Mona útra kelését fel lehet fogni az emberi szabadságszükséglet szimbólumának, de pótcselekvésnek is – úgy, ahogy szipuzó, bandákba verődő, sok ezernyi kortársáét. Intellektuális és érzelmi kíváncsisága mögött azonban meg kell húzódnia valami másnak is. Bolyongásai közben – a többször végiggondolható tapasztalatokra épülő – tudás, gondolkodás biztonságát, az emberi érzések térképének fehér foltjait keresi. De csak szétbomlott közösségeket, szétmart családokat, „önmegvalósító” komor „őszintéket” talál, amikor fogódzók után kutat. Próbálkozásainak létjogosultsága teljes értékű még akkor is, ha erre a társadalom hol manipulatív ál-együttérzéssel reagál, hol közönnyel.

A büszke, erőteljes egyéniségű, de fizikailag teljesen legyengült Mona (Sandrine Bonnaire játssza nagy visszafogottsággal és hitelesen) váratlan halálának és sorsának tanulságai messze túlmutatnak magán a történeten: a vele együtt végigjárt út megrázó beavatás is: a másik emberre utaltságé, színészé, rendezőé és nézőé egyaránt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5139