KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Örökkön örökké

Vidovszky György

 

Ki tudja, a mesék vajon igaz történeteken alapulnak, vagy csak néhány fantáziadús elme szüleményei? E film alkotói a Hamupipőke-történet nyomába eredtek – saját képzeletük szárnyán. Velünk együtt a mese írói, a Grimm testvérek is csodálattal hallgatják az idősödő Hamupipőke (Jeanne Moreau) visszaemlékezéseit, az általunk ismert figurák „valóságos” tetteit. E film szerint minden sokkal hétköznapibb, egyszerűbb volt; az ő életükből ugyanis hiányoztak azok a mesés fordulatok, túlzások, amelyeket a Grimm testvérek papírra vetettek.

Ne áltassuk magunkat: a film alkotói új mesét írtak – igaz, a mesevilágtól idegen motívumokkal. Hamupipőke, alias Danielle (Drew Barrymore) távol áll szendeségben, szelídségben, elesettségben irodalmi másától: talpraesett, kissé modortalan, inkább kedves, mint szép és felvilágosultan jó szívű. Kedvenc olvasmánya Morus Tamás Utópiája, amiből kedvére idézget is (!) a feudális csökevény-hercegnek. Mostohaanyja „alapjáraton” nem gonosz, mindössze – érthető módon – saját lányait jobban menedzseli, mint beboldogult férje árva csemetéjét. Danielle és a királyfi szerelme több lépcsős, konfliktusokkal terhes, átpszichologizált folyamat. De! A történet mégis szétfeszíti ezeket a – különben szellemes – átértelmezéseket, a mesét mégsem lehetett lefordítani az élet nyelvére. A film eleinte észrevétlenül adagolja a hollywoodi mesékbe illő elemeket, a végéhez közeledve viszont már szinte kizárólag a csodás fordulatok, az igazságszolgáltatás bódító romantikája működteti a cselekményt. A film legviccesebb, ugyanakkor legellentmondásosabb figurája kétség kívül Leonardo da Vinci, aki személyével a történet valóságosságát sugallja, tetteivel viszont a meseszerűséget erősíti – szívmelengető bájjal. A mostohaanyát megformáló Anjelica Huston játéka talán a legélvezetesebb pillanatait nyújtja ennek a „kétéltű” filmnek, amiről talán azt a legnehezebb eldönteni, kinek is szól: koraérett gyerekeknek vagy gyermeki lelkű felnőtteknek. Az azért biztató, hogy nem olyan könnyű megfosztani minket a meséktől; a Hamupipőke, úgy tűnik, minden igyekezet ellenére örökkön örökké mese marad…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3973