KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/augusztus
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Imhol a fa és a tűz Cannes

• Szilágyi Ákos: Félistenek alkonya A szovjet háborús film régen és ma
• Rubanova Irina: „Nem orvosok vagyunk, hanem maga a fájdalom” Moszkvai tudósítónk beszélgetése Alekszej Germannal
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Citromok, fáraók Oberhausen

• Schubert Gusztáv: Új idők mozija Beszélgetés Tóth Jánossal
• Kornis Mihály: „Mindenből Egy, Egyből minden” Fragmentumok Erdély Miklósról
• N. N.: Életműtöredék
LÁTTUK MÉG
• Faragó Zsuzsa: Szerzetesek géppisztollyal
• Nóvé Béla: Tűzvonalban
• Hegyi Gyula: Nászút féláron
• Farkas Ágnes: Az ártatlanság bizonyítása
• Upor László: Támadás a Krull bolygó ellen
• Schreiber László: A láthatatlan ember
TELEVÍZÓ
• Szemadám György: Fehér zászlóval Macskássy Kati filmjeiről – két tételben
• Ardai Zoltán: Tartós maszkok Miskolc
KÖNYV
• Báron György: A mozdulatlan felszín
KRÓNIKA
• Gaál István: A Dajkánk...

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hálószobák és előszobák

Tamás Amaryllis

 

A rendező, Rose Troche, aki 1994-ben robbantott a Go Fish-sel, derűs, önironikus, többszörösen csavart történetével bizonyára fölborzolja a kedélyeket. Bohózata – a nemiség, a barátság, az érzelmek labirintusában bolyongó londoni, jórészt homoszexuális baráti társaságról – természetességével nyűgöz le. Friss, vérbő komédiát látunk, variációkat az esendőségről. Arról, hogy azt kapjuk a világtól, amit magunk is adunk. De a világegyetem nem ítél, s ezt a nem ítélkező igazságot ismeri Rose Troche, ahogy színészei is: a „trainspottingos”, itt kétezredik évi Orpheuszként bizonytalankodó Kevin McKidd, a sugárzó Jennifer Ehle, akit Constance Wilde-ként nem is olyan régen már szívünkbe zártunk, a faunként ugrabugráló Tom Hollander, az ausztrál Hugo Weaving, sátáni mimikájával... Igazi reveláció a színidirektorként, íróként is tevékenykedő Simon Callow (Forman Amadeusából is ismerős). Itt leleplező, halk látleletét adja a pszichiáteri, pszichológusi öntelt humbugságnak, mutatós csalásnak és önbecsapásnak. Könnyed eleganciával, ugyanakkor vitriolos humorral szól a morális útvesztőkben kínlódók vámszedőinek kétes hatalmáról.

Hogyan született ez a film, amely tele van vitalitással, ötlettel, érzelmekkel, harsány szókimondással? A fáma szerint Rose Troche éppen egy George Cukorról (!) forgatandó portré (Hollywood aranykora) miatt utazott Londonba, Dorothy Berwin producerhez és Cecil Dempsey-hez. Ők adták az ötletet és a forgatókönyv első változatát Troche-nak, ekképp fogant hát a brit módra szilaj csintalankodás a Sundance felfedezte, brooklyni rendezőben.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2911