KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/július
• Schubert Gusztáv: A szakma mikroklímája Vita a filmgyártásról – Kovács András
• Schubert Gusztáv: Kalandra fel! Vita a filmgyártásról – Makk Károly
• Schubert Gusztáv: Dinamikus esélyegyenlőséget! Vita a filmgyártásról – Jancsó Miklós
• Bikácsy Gergely: A kukkoltatók Egészséges erotika
• Ardai Zoltán: Düh és textúra Beszélgetés Timár Péterrel
• Barna Imre: Popreál Popeye
• György Péter: Az álomgiccs vidámparkja A képregényről
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Lidércek háborúja Belgrád
• Zsugán István: Új szerzők, régi mesék Sanremo

• Antal István: Jean Genet föld alatt Egy nem látható film története
• Kovács András Bálint: Új hullámok Európában
• Marx József: Az ellopott bicikli Jegyzetek a neorealizmusról
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Varjas Endre: Igazságvadászat Vagyim Abdrasitov

• Pörös Géza: Váljanak a filmkultúra igazi műhelyeivé Megalakult a Magyar Filmklubok Szövetsége
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: Indiana Jones és a végzet temploma
• Báron György: Egy maréknyi dollárért
• Kovács András Bálint: Egy bolond százat csinál
• Vida János: Szamurájháború
• Nóvé Béla: Zsaroló zsaruk
• Kabai József: Kacor, a detektív
• Tóth Péter Pál: Mire megyek az apámmal?
• Upor László: Balkán Expressz
• Faragó Zsuzsa: Veszélyes repülés
• Kapecz Zsuzsa: Tarts még, tarts még, bűvölet!
VIDEÓ
• Beke László: A kép csábítása avagy a csábítás képei Bódy Gábor videóinak elemzése helyett
• N. N.: Marler-díj
• Peternák Miklós: Építők
• Preisich Gábor: Építők Bódy Gábor videó-tervezetének egyik fejezetéből – Beszélgetés Preisich Gáborral
• Bódy Gábor: Építők Bódy Gábor videó-tervezetének egyik fejezetéből – Beszélgetés Preisich Gáborral
KÖNYV
• Balassa Péter: „Ki látogatott meg bennünket?”
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: NDK rajz- és animációs filmhét

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Perfect Blue

Teszár Dávid

Perfect Blue – japán, 1998. Rendezte: Satoshi Kon. Írta: Yoshikazu Takeuchi regényéből Sadayuki Murai. Kép: Hisao Shirai. Zene: Masahiro Ikumi. Gyártó: Rex Entertainment. Forgalmazó: Odeon. Feliratos. 81 perc.

 

Amennyiben Mamoru Oshii pályakezdő munkája (Dallos) az animeguru tudományos-fantasztikus környezethez való elköteleződését jelezte, úgy Satoshi Kon a Perfect blue című debütáló mozijával demonstrálta leendő szerzői kézjegyét, amely a valós és a képzelt világ közötti határvonal elmosásában rejlett. Már a Memories című szkeccsanime forgatókönyvíróként jegyzett első epizódja (Magnetic rose) is jelezte Kon ilyen irányú érdeklődését, amely motívum azóta – a Tokiói keresztapák kivételével – valamennyi animációs filmjében központi szerepet játszott.

Jelen esetben egy színésznőnek és (akt)modellnek átigazolt, kevéssé népszerű popsztár lassanként megbomló elméjéről mesél, rejtélyes gyilkosságokkal súlyosbítva, éspedig olyan virtuóz módon, amely bízvást nevezhető ritkának az anime médiumában. Míg a Millennium actressben személyes emlékképek, a Paprikában pedig álomjelenetek keveredtek átmenet nélkül a realitás dimenziójával, a Perfect blue bonyolult narratívája a filmbéli televíziós sorozat fikciós univerzumának, továbbá hallucinációknak és álmoknak a valósággal történő egybejátszatásából áll össze, amely nagyszerűen ábrázolja a főhősnő identitásválságát (termékesített én vs. személyes én), illetve az egyre fokozódó pszichológiai terrort.

A Yoshikazu Takeuchi azonos című regénye alapján készült történetben Kon nem csupán tükröződő felületekkel, film a filmben kikacsintásokkal (lásd a „Ki maga?” nyomatékosított egysorosát) és a Paprikát előlegező doppelgänger-karakterrel mutat rá az örökösen szerepet játszó celebritás önazonosság-problémáira, hanem olyan leheletfinom megoldásokkal is, amelyek a külföldi nézők számára a nyelvi akadályok miatt elvesznek (lásd anya és lánya telefonbeszélgetését és a film zárómondatát, ahol a standard tokiói japán helyett saját dialektusát használja a főhősnő). Klasszikus woman-in-peril thrillerkeretbe helyezett, vérbő felnőtt meséje emellett masszív médiakritikát tartalmaz, felhívja a figyelmet a szórakoztatóipar roppant gépezetének méltóság- és lélekölő természetére, mellékesen pedig még az otaku-szubkultúrának is bekönyököl egy jelentőset azzal, hogy a fanatikus rajongó figuráját teszi meg a paranoia elsődleges forrásának. A tudathasadás jeleit mutató, megbízhatatlan észlelésű egykori lánybandatag történetét Kon végül racionalizálja, hogy az imponáló magabiztossággal elkészített mesterremekét újranézve a publikum megbizonyosodhasson arról, hogy a trükkös nézőpontváltásoknak köszönhetően átgondolt, kikezdhetetlen logikájú alkotással volt dolga.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9418