KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/június
• Kovács András Bálint: Hiányzó nemzedék Balázs Béla Stúdió 1985/86
• Hirsch Tibor: Töretlen és megtört filmek Balázs Béla Stúdió 1985/86
• Báron György: A harag napja Szélvihar
• Reményi József Tamás: „Egy madár röpte, egy kavics, egy kökénybokor” In memoriam H. P.
• Koltai Ágnes: Fotó, film, város Az eltűnt Budapest nyomában
• Durst György: Egy stúdiótitkár feljegyzései Részletek
• Szilágyi Ákos: Profizmus és akadémizmus Az operatőri film és ami azon túl van
• Alexa Károly: A muzeális bestia Halálos tavasz
• Dés Mihály: A száműzött tangó Argentin filmek
• Dés Mihály: Borges és a film
• N. N.: Filmek Borges írásaiból
• Fáber András: Világvége műanyagból Katasztrófák filmen elbeszélve
• Réz András: Lehet-e katasztrófa az élet után?
• Szántó Péter: Denevérháton Airport I–IV.
• Lányi András: Hazabeszélek Bevezetés a filmpolitika gazdaságtani bírálatához
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Donald kacsa nyári kalandjai
• Hegyi Gyula: Nem kell mindig kaviár
• Gáti Péter: Kismaszat és a gézegúzok
• Nóvé Béla: A fehér törzsfőnök
• Bársony Éva: A Coca-Cola kölyök
• Ardai Zoltán: A mallorcai ember
• Baló Júlia: Kicsi, de szemtelen
• Kabai József: Az élet szigete
• Farkas Ágnes: Elnézést, néz ön meccset?
• Máté J. György: A betörés nagymestere
• Schreiber László: Hóbortos népség
• Kapecz Zsuzsa: Választás
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Portrézsargon Ünnep
• Bikácsy Gergely: A giccs artistája Claude Lelouch
KÖNYV
• Szemadám György: Azok a csodálatos rajzfilmesek
KRÓNIKA
• N. N.: Szlovák filmnapok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Terminator: Genisys

Andorka György

Terminator: Genisys – amerikai, 2015. Rendezte: Alan Taylor. Írta: Patrick Lussier, Laeta Kalogridis. Kép: Kramer Morgenthau. Zene: Christophe Beck. Szereplők: Arnold Schwarzenegger (Terminator), Emilia Clarke (Sarah), Jai Courtney (Reese), Jason Clarke (John), Byung-hun Lee (T-1000). Gyártó: Paramount Pictures / Skydance Productions. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 126 perc.

 

A Terminátor 2 végén kohóba ereszkedő T-800-as teátrális öngyilkosságával a Skynet robotjainak, úgy tűnt, bevégeztetett, cserébe a celluloid-panteonban várta őket a megérdemelt öröklét. A sírrablókra azóta is rájár a rúd: a máig jobbára Cameron ötleteinek szemérmetlen újrahasznosításából élő alkotóknak mindezidáig nem sikerült érdemben hozzátenni a második fejezettel kerekre zárt univerzumhoz – ha mégis megpróbálták, a végeredményt látva inkább ne tették volna.

Az áthallásos címével ambíciózus vállalására reflektáló Genisys új kezdetet ígér, de csupán a nagy elődökre parazitaként tapadó nosztalgia-rebootok (Jurassic World) és időutazós remixek (Sötétségben – Star Trek) nyomvonalán iparkodik csúcsra járatni a vérszívást: az újra nyitott családi fotóalbumban szinte mindenki felbukkan, emblematikus vagy épp csak bennfentesek számára kiszúrható elemek köszönnek vissza szakmányban, de az egész egy ponton túl izgalmas helyett inkább fárasztóvá válik (Umberto Eco után szabadon: egy főhajtás megható, száz nevetséges). 24 évvel az utolsó Cameron-film után persze kiéhezett kutyaként harapunk rá az odavetett koncokra, de a mimikri csak rövid ideig tudja elfedni, hogy a király meztelenebb, akár a punkokkal újfent összeakadó, CGI-elixírrel fiatalított Schwarzenegger. Hiába, a show-nak így is folytatódnia kell: a finálé ironikus, szándékolatlanul is önreflektív pillanata, amikor a fémváz alatt már érző szívet rejtő, „öreg, de nem vén” (köszönjük, értjük) apafigura a második rész befejezését felülírva ismét alámerül, de csak hogy végső, tragikus önfeláldozás helyett egykori nemezisének elpusztíthatatlan, alakváltó gúnyájában szülessen újjá. Hogyan is értenék a stúdiófőnökök, hogy nem sztárgázsira és renderfarmokra költött dollármilliók, hanem a jelenleg csillagok között járó szerző szelleme az, ami valóban hiányzik a gépből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12358