KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miért kell szárny az embernek?

Kabai József

 

Mert „szárny nélkül élni nem lehet” – ahogy Weöres Sándor írta egyik négysorosában. Valahogy így érezhet Vászja, az egykori honvédő is, aki jó negyven éve súlyosan megsérült egy német bombatámadásnál. A testében rekedt repesz most a tüdejét fenyegeti, csak a gyors műtét segíthetne. Neki azonban fontosabb dolga van, a várva várt veterántalálkozóra kell mennie. Odahaza afféle falubolondjának tartják, pedig csupán a maga ura kívánt lenni, az őt megillető méltósággal kívánt élni. (Idővel megtudjuk: a háborúban  emberéleteket mentett.) A régi „egyló-erős” világ utolsó képviselője, nem akar, nem is tudna beilleszkedni a mai forgatagba. Dolgaiba és múltjába merülve megfeledkezik az életveszélyről, utoljára még sárkányrepülőn a falu fölé száll és körbetekint. A mentő késve érkezik.

Az alaphelyzetből izgalmas drámát lehetne kibontani, a jelek szerint azonban az alkotók nem tudnak igazán választ adni a címben feltett kérdésre. Megelégszenek a „háború terhes öröksége” klisével. A szovjet filmgyártás korábbi rossz gyakorlatából ismerős az a leegyszerűsített szemlélet, amelyet „átmentenek” filmjükbe. Csak hát ami már tegnap hamis volt, az némi népmeséi ízzel dúsítva sem válik mára igazzá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5245