KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfiak

Báron György

Nincs mulatságosabb egy férfinél. Illetve: kettőnél. Összezárva egy lakásban, főzögetve, mosogatva, vasalgatva, miegymás. Képzelhetni. Tudta ezt már a Furcsa pár írója, majd legutóbb a Három férfi és egy mózeskosár ügyes francia rendezője is. Most ismét egy hölgy kacag rajtunk, férfiakon: Dorris Dörrie. Az ismerős helyzet ezúttal attól pikánsabb a szokásosnál, hogy a két férfiú közül az egyik a hősnő megcsalt férje, a másik pedig – anélkül, hogy tudná, kivel lakik együtt – annak szeretője. Ráadásul alapvetően különbözőek, a bevált „furcsa pár”-minta szerint. A férj jól vasalt üzletember, a szerető bohém művészféle. Mígnem a férj bosszúból üzletembert farag a szeretőből – nemes bosszú –, mire a feleség otthagyja, hiszen unalmas üzletemberből már van egy a háznál, ha most épp a kommunaéletmódot kóstolgatja is időlegesen.

A Filmecho mindenesetre az elmúlt évek legjobb német vígjátékának nevezte a Férfiakat, amiben lehet valami, mert az utóbbi évtizedekből aligha emlékszik bárki is nézhető nyugatnémet vígjátékra. Az NSZK filmgyártásának igazán fontos vonulatát ugyanaz a súlyos, komoly ragyogás hatja át, mint a magyar filmművészetet: mindkét országnak – s még jó néhánynak a térségben – elég vérzivataros és kudarcteljes a történelme ahhoz, hogy torkunkra forrassza a nevetést. Lehet, tényleg nincs jobb jelenleg német földön Dörrie kisasszony harmadvonalú, sete-suta vígjátékánál. Igaz, a történet az első öt perc után tökéletesen kiismerhető, a figurák sablonosak, a dialógusok laposak, mégis, időnként el-elmosolyodunk, hisz oly megunhatatlanul mulatságos, amikor egyik férfi rántottát süt a másiknak, vagy a szeretőjéről áradozik, aki tulajdonképpen a másik felesége. „A nők számára a legnagyobb titkok egyike – nyilatkozta a rendezőnő –, hogy a férfiak valójában hogyan beszélnek rólunk és magukról, ha egymás között vannak, hogyan viselkednek, amikor magukra maradnak. Én mindenesetre csak idéztem, amit életem során eddig tapasztaltam…”

Ne firtassuk most, miként szerzett hiteles tapasztalatokat arról, hogyan beszélnek és viselkednek a férfiak, ha nincs nő a közelben. Érjük be annyival: össze-vissza fecsegnek, betegesen hiúak és pénzre, karrierre vágynak mindahányan. Egyszóval tökhülyék. Ebben persze lehet valami. Csak szerényen jegyzem meg, hogy sokirányú tapasztalataim szerint (melyeket többnyire akkor szereztem, amikor a nők maguk között voltak), a nők ugyanilyen hibbantak. Egyáltalán: lehet itt okosnak lenni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5141