KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hírek Roger Leenhardt; Anne Baxter; Lilli Palmer
• N. N.: Hibaigazítás

• Kornis Mihály: A történelem csinos rabszolgái Jancsó Miklós olasz filjeiről
• György Péter: A mulandóság építészei A magyar film díszletvilága
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vége a misének? Nyugat-Berlin
• Antal István: Filmezzetek, testvéreim! Beszélgetés Jonas Mekasszal

• Bródy András: Mozi a víz alatt Vita a filmgyártásról
• Kovács András Bálint: A szorongás képei Az expresszionizmus és a film
• Márton László: Térfátum, síklátvány, ponteszme Fritz Lang filmjeiről
• N. N.: Fritz Lang filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Bikácsy Gergely: A rejtőzködő kamera Eric Rohmer
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Képvadászok
• Bérczes László: Az elvarázsolt dollár
• Ardai Zoltán: Szerelmi lázálom
• Faragó Zsuzsa: A part
• Koltai Ágnes: Vad banda
• Kovács András Bálint: Végtelen nappalok
• Szemadám György: Elpidio Valdes
• Kovács András Bálint: Ottó, az orrszarvú
• Vida János: Aladdin és a csodalámpa
• Máté J. György: Egyéniség
• Gervai András: Háborúban nőttem fel
• Bársony Éva: Patorale Heroica
• Hegyi Gyula: A lótolvaj lánya
KÖNYV
• Almási Miklós: A maradandóság katalógusa
• Fáber András: Ember, gép, idő

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Addams family

Koltai Ágnes

René Magritte és a videoklip találkozása; Anjelica Huston maga a megmozdult madárfaló Gyönyör, odaadó társa rémségekre vérmesen szomjazó urának, s boldog anyja két irtóztatóan mókás gyermeknek. Két afféle rosszcsontnak, akik bámulatos közönnyel irtják maguk körül a tárgyakat.

Barry Sonnenfeld filmje modern Frankenstein-mese, de nem a képzeletbeli, hanem a Magritte-féle elszabadult tárgyi világban játszódik. Ott, ahol egy levágott kéz, egy félbetördelt ember, egy szobortorzó vagy egy harsona a félelem és az öröm megjelenítője, ahol egy elszabadult madár vagy egy néma gramofon a hangok forrása.

Az Addams family mint horror, netán mint horrorparódia keserű csalódást kelthet a vámpírok, szörnyetegek, idősebb és ifjabb Frankensteinek kedvelőiben, mert bár patakokban folyik a vér, kísért éjjel a fehér leples, s nappal az eljövendő éj réme, játék az egész. Fergeteges játék a tárgyakkal, amelyeket a rendező gyermeki örömmel táncoltat, kuszál össze s komponál egybe.

Sonnenfeld nemcsak Magritte-ot rabolta ki, hanem a filmtörténetet is, Murnautól Svankmajerig bezárólag, oly akkurátusan, hogy néha már az az érzésünk: az Addams family zanzásított európai rémkultúra, amerikai használatra. Így, nemes kultúrküldetésként talán bocsánatos mű, s helye lehet a nagy horrorenciklopédiában. Vizenyős szemű gyerekhőseinek feltétlenül: amint ránk meresztik dermesztően üres tekintetüket, bátran végrendelkezhetünk!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=442