KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/április
POSTA
• Kovács Dénesné: Ki nem ismeri Hammettet?
FILMSZEMLE
• Ágh Attila: Kényszerfiatalok és a történelem
• Schubert Gusztáv: Töredékek dramaturgiája Beszélgetés Székely Gáborral
• Zalán Vince: A krónikás ember Bábolna
• Reményi József Tamás: Övön alul Falfúró
• Szilágyi Ákos: A rendetlenség varázsa Beszélgetés az elfogulatlan filmezésről
• Koltai Ágnes: Hollywoodi suszterek Szerelem első vérig

• Hankiss Elemér: Üde és gyilkos naivitás Keserű igazság
• Faragó Vilmos: Háború és háború Jöjj és lásd
• Ardai Zoltán: Boldogságmontázs Dziga Vertov, a filmszem-ember
• Bikácsy Gergely: Hidegtál, sok késsel Bűnügyi film francia módon
FESZTIVÁL
• Báron György: Tükröződések London

• Mándy Iván: Marlene Dietrich
• Dárday István: Az elmulasztott reform Vita a filmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Nincs kettő négy nélkül
• Nóvé Béla: A kövek ura
• Báron György: A tiszteletbeli konzul
• Kapecz Zsuzsa: Vitorlás a láthatáron
• Máté J. György: A smaragd románca
• Upor László: Vaskos tréfa
• Baló Júlia: Mi lenne, ha...
• Farkas Ágnes: Váratlan fordulat
• Mészáros István: Nap, széna, eper
• Bérczes László: A borotvás gyilkos
• Vida János: Fehér lótusz
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: A műsorszóró műhold jelen és jövője Televíziók versenye
• Boros István: A hold árnyékában... Budapestről nézve
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Marlene, stílus nélkül

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Erőszakik

Pápai Zsolt

In Bruges – belga-brit, 2008. Rendezte és írta: Martin McDonagh. Kép: Eigil Bryld. Zene: Carter Burwell. Szereplők: Colin Farrell (Ray), Ralph Fiennes (Harry), Elizabeth Berrington (Natalie), Brendan Gleeson (Ken), Eric Godon (Yuri), Clémence Poésy (Chloë). Gyártó: Blueprint Pictures / Film4 / Focus Features / Scion Films. Forgalmazó: Forum Hungary. Feliratos. 107 perc.

 

Miközben sokan azon dohognak, hogy a brit gengsztervígjáték nem méltó régi nagy híréhez, és a kilencvenes években a nagy elődök örököseiként feltűnt fiatalok (Guy Richie, Paul McGuigan) parkólópályára álltak, néhány óvatos duhaj nem csökkenő lelkesedéssel és tehetséggel igyekszik művelni a műfajt. Ilyen Martin McDonagh, aki – mint filmje harsánynak nem mondható címe (In Bruges) is jelzi – szerényen és minden feltűnést kerülve próbálja ápolni, illetve társművészeti utalásokkal finoman felülírni a hagyományokat.

Az Erőszakik két munkáját végzett bérgyilkost helyez az eredeti címben nevezett belgiumi kisvárosba, hogy általuk sem ismert okokból várakozzanak, megcsodálják a Hieronymus Boscht idéző miliőt, felhecceljék a turistákat, mutatós asszisztensekkel ismerkedjenek meg filmforgatásokon – és mindeközben azon töprengjenek, hogy mit is keresnek ők itt egyáltalán. Igazi kamarahelyzetbe kerülnek, folyvást dialogizálni kényszerülnek, és ez módot ad a nagyjátékfilmmel most debütáló – már számos díjnyertes színdarabot jegyző, sőt 2004-es kisfilmjével Oscart szerző – rendezőnek, hogy jól ülő gegekkel szórja meg a jeleneteket. Az első félidőben annyi poén csattan, hogy a film nem is tűnik egyébnek lazán felskiccelt kabarétréfánál, de idővel elkomorul a kép.

McDonagh munkája valahol félúton áll gengsztervígjáték és sorsdráma között, igazi inspirálója azonban nem a mozi, hanem a brit színház, annak is az Arnold Wesker, John Arden és Harold Pinter nevével fémjelzett ága. Kivált Pinter hatása tapintható benne, és ez a hatás nem merül ki Az étellift című egyfelvonásos alapszituációjának megidézésében, hanem a figurák rajzán látszik igazán. McDonagh vonzóan taszító hősei, Pinteréihez hasonlóan, tudat nélkül élnek, de az igazi tragédia számukra nem is ez, inkább az, hogy a sors (a gondviselés, a véletlenek összjátéka) idővel ráébreszti őket végtelen reflektálatlanságukra. Ha a film híján is van a pinteri mélységnek, képes valamit közvetíteni ennek a határhelyzet-élménynek a groteszk tragikumából.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9391