KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/április
POSTA
• Kovács Dénesné: Ki nem ismeri Hammettet?
FILMSZEMLE
• Ágh Attila: Kényszerfiatalok és a történelem
• Schubert Gusztáv: Töredékek dramaturgiája Beszélgetés Székely Gáborral
• Zalán Vince: A krónikás ember Bábolna
• Reményi József Tamás: Övön alul Falfúró
• Szilágyi Ákos: A rendetlenség varázsa Beszélgetés az elfogulatlan filmezésről
• Koltai Ágnes: Hollywoodi suszterek Szerelem első vérig

• Hankiss Elemér: Üde és gyilkos naivitás Keserű igazság
• Faragó Vilmos: Háború és háború Jöjj és lásd
• Ardai Zoltán: Boldogságmontázs Dziga Vertov, a filmszem-ember
• Bikácsy Gergely: Hidegtál, sok késsel Bűnügyi film francia módon
FESZTIVÁL
• Báron György: Tükröződések London

• Mándy Iván: Marlene Dietrich
• Dárday István: Az elmulasztott reform Vita a filmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Nincs kettő négy nélkül
• Nóvé Béla: A kövek ura
• Báron György: A tiszteletbeli konzul
• Kapecz Zsuzsa: Vitorlás a láthatáron
• Máté J. György: A smaragd románca
• Upor László: Vaskos tréfa
• Baló Júlia: Mi lenne, ha...
• Farkas Ágnes: Váratlan fordulat
• Mészáros István: Nap, széna, eper
• Bérczes László: A borotvás gyilkos
• Vida János: Fehér lótusz
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: A műsorszóró műhold jelen és jövője Televíziók versenye
• Boros István: A hold árnyékában... Budapestről nézve
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Marlene, stílus nélkül

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Valaki más élete

Horváth Eszter

La vie d’une autre – francia, 2012. Rendezte és írta: Frédérique Deghuelt regényéből Sylvie Testud. Kép: Thierry Arbosgast. Zene: André Dziezuk. Szereplők: Juliette Binoche (Marie), Mathieu Kassovitz (Paul), Aure Atika (Jeanne), Danièle Lebrun (Denise). Gyártó: Dialogues Films / ARP Sélection / Numero 4. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc.

Marie egy reggel Eiffel-toronyra néző luxuslakásban ébred: a reggeliző asztalnál egy nyolcéves kisfiú várja, a telefonban igazgató asszonynak szólítják, neki pedig halvány fogalma sincs arról, hogyan keveredett ebbe az életbe. Pontosan tizenöt év esett ki az emlékezetéből: a kedves képregényrajzoló srácnak, akivel a huszonhatodik születésnapján ágyba bújt, már a nevét viseli. Igaz, a néven kívül mást nem nagyon osztanak meg egymással: a két ember, aki „előző este” még oly közvetlen volt egymással, most idegenként él egymás mellett. Marie – huszonéves tudattal – maga is idegenként bolyong saját jövőjében, amelynek egyformán kelléke a panorámás iroda, a rideg, magabiztos fellépés és a tenyérbemászó munkahelyi szerető.

Hogy juthattunk idáig? – teszi fel a kérdést Sylvie Testud első rendezése. Minden komikus fordulat ellenére ugyanis a Valaki más élete parabola. Nem kapunk magyarázatot Marie különös amnéziájára, emlékei sem térnek vissza a történet során, az egyetlen, ami fontos, az önmagával való szembesülése: a szembesülés a meghasonlottsággal. Testud színészként többször bizonyította már sokoldalú tehetségét (Lourdes, Piaf); rendezői bemutatkozásában kísérletezés helyett inkább biztosra ment. Juliette Binoche rutinosan hozza a krízishelyzetbe kerülő negyvenes topmenedzser figuráját, játéka mégis pajkos, energikus. Mathieu Kassovitz (akinek legutóbbi rendezésében Testud is feltűnt) szintén nem bátor, de jó választás az álmodozó rajzoló szerepére. Az érzékeny problémafelvetés és a jó tempójú indítás után azonban kissé leül a film. Marie-val együtt csak lenyomataiból ismerjük meg azt a bizonyos másik életet, így azonban akaratlanul is leválasztjuk a főhősről vétkeit, s nehezen értjük, miért nem bocsát meg férje ennek a szertelen fruskának. Parabolának kicsit kevés ez, vígjátéknak szomorkás, akárcsak a rigmus: az akarok lenni, aki akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11229