KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfiak

Báron György

Nincs mulatságosabb egy férfinél. Illetve: kettőnél. Összezárva egy lakásban, főzögetve, mosogatva, vasalgatva, miegymás. Képzelhetni. Tudta ezt már a Furcsa pár írója, majd legutóbb a Három férfi és egy mózeskosár ügyes francia rendezője is. Most ismét egy hölgy kacag rajtunk, férfiakon: Dorris Dörrie. Az ismerős helyzet ezúttal attól pikánsabb a szokásosnál, hogy a két férfiú közül az egyik a hősnő megcsalt férje, a másik pedig – anélkül, hogy tudná, kivel lakik együtt – annak szeretője. Ráadásul alapvetően különbözőek, a bevált „furcsa pár”-minta szerint. A férj jól vasalt üzletember, a szerető bohém művészféle. Mígnem a férj bosszúból üzletembert farag a szeretőből – nemes bosszú –, mire a feleség otthagyja, hiszen unalmas üzletemberből már van egy a háznál, ha most épp a kommunaéletmódot kóstolgatja is időlegesen.

A Filmecho mindenesetre az elmúlt évek legjobb német vígjátékának nevezte a Férfiakat, amiben lehet valami, mert az utóbbi évtizedekből aligha emlékszik bárki is nézhető nyugatnémet vígjátékra. Az NSZK filmgyártásának igazán fontos vonulatát ugyanaz a súlyos, komoly ragyogás hatja át, mint a magyar filmművészetet: mindkét országnak – s még jó néhánynak a térségben – elég vérzivataros és kudarcteljes a történelme ahhoz, hogy torkunkra forrassza a nevetést. Lehet, tényleg nincs jobb jelenleg német földön Dörrie kisasszony harmadvonalú, sete-suta vígjátékánál. Igaz, a történet az első öt perc után tökéletesen kiismerhető, a figurák sablonosak, a dialógusok laposak, mégis, időnként el-elmosolyodunk, hisz oly megunhatatlanul mulatságos, amikor egyik férfi rántottát süt a másiknak, vagy a szeretőjéről áradozik, aki tulajdonképpen a másik felesége. „A nők számára a legnagyobb titkok egyike – nyilatkozta a rendezőnő –, hogy a férfiak valójában hogyan beszélnek rólunk és magukról, ha egymás között vannak, hogyan viselkednek, amikor magukra maradnak. Én mindenesetre csak idéztem, amit életem során eddig tapasztaltam…”

Ne firtassuk most, miként szerzett hiteles tapasztalatokat arról, hogyan beszélnek és viselkednek a férfiak, ha nincs nő a közelben. Érjük be annyival: össze-vissza fecsegnek, betegesen hiúak és pénzre, karrierre vágynak mindahányan. Egyszóval tökhülyék. Ebben persze lehet valami. Csak szerényen jegyzem meg, hogy sokirányú tapasztalataim szerint (melyeket többnyire akkor szereztem, amikor a nők maguk között voltak), a nők ugyanilyen hibbantak. Egyáltalán: lehet itt okosnak lenni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5141