KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sakál

Békés Pál

 

Akkoriban, amikor A Sakál napja a mozikba került, még volt valami mellbevágó a nyers profizmus, a szakszerű bérgyilkolás eladdig nem vagy alig látott mechanizmusában. Húsz év múltán, a klasszikus thriller modernizált változatának elkészültekor ez közhely. A profik világát éljük; a profizmus apoteózisára profilírozott profi filmesek profi módon snittelik elénk a profizmust. A filmes csúcstechnika élvetegen követi a gyilok-csúcstechnológiát, s ahogy a titánborítású robbanógolyókat mobiltelefonos-műholdas-laptopszámítógépes irányítással sorozatvető szupergéppuska optikáján keresztül látjuk a világot, már-már Bruce Willisszel együtt szabadulunk meg erkölcsi gátlásainktól; szemünk sem rebben, amikor az arcát-alakját jelenetenként váltogató Sakál két falat között, futólag szétloccsant egy agyvelőt, majd szalvétáért nyúl.

Az FBI csak egy másik terroristába kapaszkodhat, hogy elfogja az invenciózus bérmészárost, így kerül a képbe Declan, az életfogytigos IRA mesterlövész, aki ismeri a Sakál logikáját, lévén, hogy egy alomból valók. A film a két profi versenyfutásának feszültségmentes története. A tét nem az amerikai elnök feleségének élete – kit érdekel a céltáblaként szolgáló nő? –, nem is a megbízó orosz maffia előretörése Amerikában – erről lehetett volna filmet készíteni, de túl bonyolult, sőt talán veszélyes; ki tudja, markukban-e már a filmipar? –, a tét csakis az, hogy ki a profibb. A szabadlábon dolgozó szabadúszó gyilkos, vagy a másik, akit szabadlábra helyeztek, hogy végezzen régi kollégájával? A film készítői érezték, hogy a technikai tökély unalomba fúl, s ezért Richard Gere férfibáját kiaknázandó érzelmi szálakat szőttek a szüzsébe; az ír mesterlövész beleszeret az orosz titkosszolgálat FBI-összekötőnőjébe, ám a Sakál sajnos gyorsabb, és a kritikus pillanatban Valentina szép keblét nem födi golyóálló mellény. Ettől az ír érzelmi töltést kap, és léptei felgyorsulnak. A profizmus megállíthatatlanul terjedő mítosza szívósan sulykolja; rabló és pandúr között nincs különbség, csak néhány külsődleges apróság; van-e egyenruha és hivatalos jogosítvány az ölesre, avagy sem? A rablók pandúrnak állnak, a pandúrok rablóvá fajzanak, mi meg drukkolunk a moziban; ki a jobb? S hallgatjuk az untig ismételt szlogent, melyet korrektebb hentesek el-elmondanak, mielőtt meghúznák a ravaszt: „sorry, én csak a munkámat végzem”, s a találat után az elismerésre a kollégáktól rituálisan így hangzik: „O.K., szép munka volt”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3615