KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lucia látomásai

Vincze Teréz

Troppa grazia – olasz, 2018. Rendezte és írta: Gianni Zanasi. Kép: Vladan Radovic. Szereplők: Alba Rohrwacher (Lucia), Elio Germano (Arturo), Giuseppe Battison (Paolo), Carlotta Natoli (Claudia). Gyártó: Pupkin Production / IBC Movie. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 110 perc.

 

Korrupció, környezetkárosítás, életközépi válság – ebben az összeállításban nem feltétlenül kiáltanak a vígjátéki forma után, és a Lucia látomásai nem is igazán vígjáték, bár nagyon sok valóban mulatságos jelenet van benne. Az alaphelyzet mindenesetre nagyon szórakoztató: egy szakmai és magánéleti válságokkal küzdő, egyáltalán nem vallásos nő számára megjelenik a Szűzanya és felszólítja, menjen és intézze el, hogy az első jelenés helyszínén templom épüljön.

Luciának történetesen van köze az építkezési bizniszhez, mivel földmérő és éppen a jelenés helyének felmérésén dolgozik, ahová azonban korántsem templomot, hanem valamiféle látványos presztízsprojektet terveznek a közeli település vezetői és befektetői. A hősnő nem kifejezetten karrierista alkat, a túlélésért és egy kis extra pénzért némi stiklire is hajlandó, de arra büszke, hogy a munkájában precíz. Így akad meg a szeme a gyanúsan nem stimmelő térképeken és telekfelméréseken, amelyek valamiféle telekspekulációt és korrupciót sejtetnek a látványprojekt hátterében. Lucia számára – aki éppen összeveszett élettársával és így egyedül neveli kamasz lányát, sőt még egy heroin függőségből felépülőben lévő apja is van – nem élvez különösebb prioritást az intézményes korrupció elleni küzdelem. Ráadásul nem is hívő, így a Szűzanyának sincs éppen könnyű dolga – csodálkozik is nagyon, hogy ha eddig minden megjelenésének helyén probléma nélkül ment a templomépítés, ezúttal miért nem működni a dolog.

Világos, hogy a Szűzanya megjelenése Lucia lelkiismereti válságának kivetülése a filmben, ami végső soron cselekvésre készteti a szereplőket a természetkárosító és korrupt projekttel szemben. Az egész filmben van némi narratív, dramaturgiai és stilisztikai káosz is, de minden fésületlenségével és váratlanságával együtt nagyon magával ragadó az egész. Különösen lenyűgözőek a látványosra fényképezett olasz tájak, az Arkade Firetől a Radioheadig terjedő, izgalmasan használt filmzenék, és az igéző hasonlóság Lucia kamasz lánya (Rosa Vannucci) és a 15. századi olasz reneszánsz mesterek (Piero della Francesca, Giovanni Antonio Boltraffio) Máriát és a szenteket ábrázoló festményei között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13921