KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Haverok harca

Soós Tamás Dénes

Tag – amerikai, 2018. Rendezte: Jeff Tomsic. Írta: Russell Adams cikke alapján Mark Steilen és Rob McKittrick. Kép: Larry Blanford. Zene: Germaine Franco. Szereplők: Ed Helms (Hoagie), Lil Rel Howery (Reggie), Jon Hamm (Bob), Isla Fisher (Anna), Jeremy Renner (Jerry). Gyártó: Broken Road Productions / New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 100 perc.

 

Ismét az élet, na meg egy jelentős amerikai újság (a Wall Street Journal) cikke szolgáltatta az ihletet az új hollywoodi vígjátéknak, amelyben egy csapat felnőtt úgy próbálja megőrizni a gyerekkori barátságát, hogy minden évben egy hónapon keresztül fogócskáznak. Negyven felett, családdal, kiskutyával és tisztes kispolgári állással még ez a pofonegyszerű játék is nehezített pálya, hiszen a baráti kör tagjai különböző városokban élnek – és nehezített azért is, mert egyik haverjukat, Jerry-t 30 év alatt sem sikerült még soha, senkinek elkapnia.

Az eddig jobbára ismeretlen tévés humorszaki, Jeff Tomsic ebből a történetből akár egy korszakváltó komédiát is kihozhatott volna, ami végleg nyaralni küldi az infantilis gyerekember Seth Rogen-féle kiadását, aki a Z-generáció hőseként a füvezős semmittevéssel igyekezett kitolni a felnőtté válás határát, hogy az Éjszakai játékkal együtt a harmincpluszos korosztály számára is átélhetővé tegye a gyermeki lélek megőrzésének kihívását. De Tomsicnak nem volt ilyen ambíciója, se a barátságról a közhelyeken túlmutató mondanivalója. Hagyja, hogy a feldobott – és igencsak izgalmas – kérdések a barátokat egymástól eltávolító, túlzásba vitt versenyszellemről, vagy a társaságot szétszabdaló hierarchiáról csak úgy lógjanak a levegőben, mert azzal múlatja a kissé túlnyújtott, 100 perces játékidőt, hogy minél több zsáner akciótípusát karikírozza a dzsungelhorrortól a háztáji thrillerig, amikor az utolérhetetlen Jerry-t kvázi szuperhősnek teszi meg, és olyan lassított felvételeken, elkenődő arcokkal és akrobatikus mutatványokkal vezeti le a kergetőzéseket, mint Guy Ritchie a Sherlock Holmesban. Kétségkívül szórakoztató nézni, ahogy a Haverok harca frappáns stílusgyakorlatként visszavezeti az akciófilmet ősforrásához, az abszurdba tolt burleszkhez, de szomorú közben azt látni, hogy az eredeti történetben rejlő életörömöt és a barátság ünneplését csak szerencsesütis szlogenekben, és nem érdekfeszítő emberi viszonyokban élhetjük át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13779