KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő

Harmadik nekifutás

Veress József

Magyar hangosfilm kalauz 1931-től napjainkig.

A jegyzetünk címében szereplő Bacsó-film nem szerepel a kötetben, az utalással arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Kelecsényi László, a termékeny író-kritikus immár harmadszor jelentette meg (ezúttal javított és bővített) magyar hangosfilm kalauzát. Az összeállításban 312 alkotásról olvashatunk információban gazdag, élvezetes stílusú impresszió-füzért.

A válogatás szubjektív. Nincs értelme kimaradt tételeket keresni vagy dohogni méltatlanok szerepeltetése miatt: fogadjuk el, hogy a szerző saját értékrendjéről állított ki bizonyítványt. Méghozzá példamutató tömörséggel, ami önmagában is dicséretes (nota bene: röviden írni bármiről sokkal nehezebb, mint hosszasan értekezni). Kelecsényi sajátos formát választ, a kötetben szereplő írások nem részletezően alapos elemzések, hanem „egyperces kritikák”. A filmek legjellemzőbb vonásait igyekeznek epigrammatikus lényeglátással, néhány vonallal felskiccelni. Egy könyvoldal – egy kritika.

A vezérlő elvnek – a vállalkozás kulcsszavának – az empátiát érzem. Kelecsényi László szeretettel szól a művekről, amelyeknek kissé fennkölt kifejezéssel élve a lelkét igyekszik feltárni. A mozgóképkultúra fogalmát nem szűkíti le a fikciós játékfilmekre, lelkesen méltatja az általa fontosnak vélt dokumentum- és animációs produktumokat is. A mögöttes tartalom érdekli. Méltányolja a rendezői szándékot, az operatőri látásmódot, a színészi játékot. Mindent, még a stúdióvezető erőfeszítéseit is. Mivel rendkívül tájékozott (maga is filmgyári kenyeret evett egy ideig), természetesen beszámol a társadalmi háttérről, a fogantatás körülményeiről, a visszhangról vagy annak hiányáról. Megállapításait igyekszik történeti kontextusba ágyazni.

Ami a minősítéseket illeti: a jó tollú esztéta nem takarékoskodik az elismerő jelzőkkel. Nem ölti magára a zord bíráló talárját, sosem üt, inkább simogat. Gyakran osztogat ötös osztályzatokat. Ha valami nem tetszik neki, szelíden morog egyet: „alig van köze a valósághoz”. Értsd: gyatra. De ezt a világért sem mondaná ki, megelégszik az „elviselhető” szóval. Helyenként kicsit megszépül a bizonyítvány: olyan opusok bújtak át a magas léc alatt, amelyek bizony kevésbé sikerültek.

Kiemelkedően jó a rendszerváltás utáni esztendők krónikája. A korábbi produktumok elfogadott konvenciók leltárába illeszthetők, a közelmúlt mozidarabjairól – az egységes folyamatot áttekintő tanulmányok híján – csak ennek az antológiának a lapjain olvashatunk, ha nem is kőbe véshető, de mindenképpen egyéni (és megbízható) ítéleteket. Ez a legjelentősebb hozadéka, igazi nóvuma a K-alliterációs Kelecsényi-kalauznak.

További tiszteletkörök helyett egy-két kérdőjelet is teszünk a margóra. Fölöslegesnek véljük az elismerések emlegetését (egy filmet a KISZ-díj vagy a Diákzsűri koszorúja sosem avatott igazi eseménnyé). Mivel K. L.-nek a filmkészítés elméletéről és gyakorlatáról szóló megalapozott véleményével szinte mindenben egyetértünk, hadd perlekedjünk azzal a tézisével, miszerint – ez áll a 144. lapon, az 1973-as Fotográfia apropóján –, hogy „a magyar film újra felfedezte a falut”. De hát ez a mi legerősebb vonulatunk, amely nem szakadt meg a felnőtté válás után sem (Húsz óra, Tízezer nap)! És még egy vitatható általánosítás: „A felnőttek el szokták felejteni gyermekkorukat” (100.l.) Nem szokták. Pszichológiai közhely, hogy az emberek legélénkebben erre az időszakra emlékeznek. Egyetlen adalék. Nekem sok száz mozgókép kipergett a memóriámból, de az Óz, a csodák csodája, az első film, amelyet láttam a miskolci Corsóban, ma is élénken él bennem.

Kivételes élményt jelentett a lapozgatás Kelecsényi László egyszemélyes mozijában. Őszintén kívánjuk, hogy sokan olvassák, tanuljanak belőle és fogadják el a magyar film igényesen értő szeretetére való felhívását.

 

Kronosz Kiadó Pécs, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12177