KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bordélyház

Forgács Nóra Kinga

L'Apollonide­ – francia, 2011. Rendezte és írta: Bertrand Bonello. Kép: Josée Deshaies. Zene: Bertrand Bonello. Szereplők: Hafsia Herzi (Samira), Céline Sallette (Clotilde), Jasmine Trinca (Julie), Iliana Zabeth (Pauline). Gyártó: Les Films du Lendemain. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 122 perc.

Az új francia extremitás jegyében alkotó Bertrand Bonello (A pornófilmes, Tiresia) ezúttal egy hírneves bordélyház romlásának és széthullásának visszafordíthatatlan folyamatába vonja be nézőjét, miközben beavat a legősibb iparág ethoszába, és bepillantást enged egy zárt női közösség, valamint a Belle Époque, a 19. század alkonyának és az illúzióitól megfosztott 20. század hajnalának kulisszái mögé. A hatáskeltés érdekében kihasználja a minden nézőben ott élő voyeur bűntudatos élvezetét és az érzéki-érzelmi-értelmi síkon is eluralkodó borzalom keltette iszonyatot. Nem történetet mesél, éppen a hétköznapi történések kettős karakterét mutatja meg: monoton ismétlődésükben, túlélést szolgáló tárgyilagos célszerűségükben elfedik a felszín alatt zajló, feltartóztathatatlanul a megsemmisülés felé vezető folyamatot, ugyanakkor éppen ennek a végzetnek válnak értelmezésre szoruló jelzéseivé, enigmáivá is.

Az események mechanizmusát egy brutális tett indítja be – egy visszatérő, a bizalom bűvkörébe eső vendég megkínoz és elcsúfít egy lányt. A lány arcát a sebhely örök mosolyba torzítja (Victor Hugo A nevető embere és Joker vigyora nyomán), ez az időben kiterjesztett „pillanatfelvétel” uralja a filmet, mintha annak lenne az emléke, mikor az egész kezdődött, mintha az eseményeket értelmező, a tragikumot felismerő néző reflexiójának volna képi kifejeződése. A heg stigma, a romlás első, hírmondó jele, a fixálódó trauma metaforája. Az erőszakos tett után elszaporodnak a válság jelei, a türelemház kimondatlan, bizalmon alapuló társadalmi és privát megállapodásainak egyre több a szerződésszegő hazardőre, miközben változik a világ odakint is, a modern idők az út szélére sodorják a szerelmet.

Bertrand Bonello a céltalan extremitást egy határozott esztétika eszközeivel zabolázza meg, jól integrálva klasszikus és modernista stílusjegyeket a posztmodern szövetbe. A szépséget lassanként erodáló napi rutint részletes, mégis esztétizáló, hol brutális, hol nosztalgikus realizmussal ábrázolja, miközben a filmkép, a tér és a folyó idő manipulálásával, anakronisztikus elemek beillesztésével idézőjelbe teszi az eseményeket. Történetet romboló radikalizmusa visszafogott, ugyanakkor elszánt, hiszen az időfelbontásos technika és a flashbackek éppen a torz mosoly fájdalmas titkát bontogatják, az ismétlődések pedig a reményt koptatják, aláhúzva ezzel a gyógyíthatatlanság állapotát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11096