KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

I. Q. – A szerelem relatív

Nánay Bence

Albert Einsteint mindenki ismeri. Jellegzetes az arca. Nem csoda, hogy annyi filmben látni. Főleg komédiákban. Vannak közöttük jobbak, mint Oldřich Lipsky filmje, az Uraim, megöltem Einsteint. És persze vannak gyengébbek is, például az Einstein Junior, a rengeteg tévésorozatról nem is beszélve.

Az I. Q. című filmvígjáték is Einsteinről szól. Derekasan ki is aknázza – mintegy mellékesen – az Einstein-filmek standard poénjait. Itt azonban nem a relativitáselmélet atyja az igazi főszereplő, hanem az unokahúga, aki amellett, hogy szép, még zseniális matematikus is. És éppen egy írni-olvasni alig tudó autószerelőbe szeret bele.

Világos a film alapötlete; egyik oldalon a tudomány, másik oldalon az élet. Ez az éles, kizárólagos szembeállítás, ami Einstein szórakozott figurájának a lényegéhez tartozik, a fiatalok jeleneteit csaknem élvezhetetlenül érzelmessé teszi. És ezt még az autószerelőt alakító Tim Robbins játéka sem tudja ellensúlyozni.

Tim Robbins lassan Hollywood első számú férfi sztárja lesz. Egymás után kapja a nagyobbnál nagyobb szerepeket olyan filmekben, mint A nagy ugrás vagy az idén hét Oscarra jelölt A remény rabjai. Az már Altmannal forgatott filmjeiben (A játékos, Rövidre vágva) kiderült, hogy Robbins kiváló színész. Itt, a fél-analfabéta autószerelő szerepében is megtesz minden tőle telhetőt. Az I. Q. mégsem őmiatta igazán szórakoztató filmvígjáték. Hanem a jó öreg Albert Einstein figurája miatt, Walter Matthau játssza, aki még mindig képes egy középszerű filmet élvezhetővé tenni. Azt hiszem, erre mondják, hogy nincs új a nap alatt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=871