KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/január
• Zoltai Dénes: Opera és film Egy műfaj újjászületése
• Feuer Márta: Hűség és mítosz Orfeusz és Eurydiké
• Balassa Péter: Csakhamar vagy sosem A jövő zenéje a film
• Földényi F. László: Az üdvkeresés terhe Syberberg Parsifalja
• Ludassy Mária: Terror erény nélkül
• Székely Gabriella: Találkozás a porcelánboltban Hülyeség nem akadály
• Fáber András: A befejezetlen műemlék Orson Welles tündöklése és nyomorúsága
• N. N.: Orson Welles filmjei
• Kézdi-Kovács Zsolt: Orson
• Gambetti Giacomo: Túl a melodrámán Francesco Rosi portréjához
• N. N.: Francesco Rosi filmjei
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: A múlt árnyékában Gdańsk
LÁTTUK MÉG
• Bársony Éva: A fal
• Szántó Péter: Vadászkunyhó
• Harmat György: Zűrös hétvége
• Bérczes László: Családi titkok
• Gáti Péter: Szenvedély végszóra
• Baló Júlia: Egy kirándulás képei
• Faragó Zsuzsa: A tenger zamata
• Kapecz Zsuzsa: Hamupipőke
KÖNYV
• Csala Károly: Olasz kismonográfiák
KRÓNIKA
• N. N.: Ado Kyrou halálára

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Életeken át

Herpai Gergely

 

A paranoia-mozi egyik legnépszerűbb típusa a sorozatgyilkos-krimi, hiszen a kényszeresen, rituálisan és különös kegyetlenséggel gyilkoló elkövető urbánus félelmeink nagyszerű alanya: a körülöttünk lévők közül bármelyik jólneveltnek tűnő kispolgárban olyan visszafojtott frusztrációk munkálkodhatnak, amelynek aztán bárki áldozata lehet. Éppen ezért nehéz a dolga az olyan filmkészítőknek, akik ebben az agyoncsócsált műfajban igazán eredetit akarnak alkotni, pedig ez itt szinte kötelező. John Bokenkamp forgatókönyvíró és D. J. Caruso rendező mindenképpen elismerést érdemelnek azért, hogy legalább a váratlan fordulatok terén apait-anyait beleadtak. Nem érheti panasz a főszereplőket sem: Angelina Jolie a Csontemberben látott, tőle megszokott profizmusával alakítja a nőiességével és érzelmességével küzdő FBI-ügynököt, Ethan Hawke pedig még felül is múlja önmagát – egyedül a jobb szerepet érdemlő Tchéky Karyo lett szürke és hiteltelen a montreli zsaru szerepében.

A legnagyobb baj az ordító logikai bakikkal, valamint az eleinte fontosnak tűnő, aztán magyarázat nélkül hagyott, kifejtetlen jelenetekkel van. Angelina például a film elején egy sírban fekszik, mintha valamilyen médium lenne, de később erre semmilyen magyarázat sincs: mintha a forgatókönyvíró meg is feledkezett volna erről, vagy a nézőről feltétezné az akut Cavinton-hiányt. Az ilyen és ehhez hasonló butaságokat azért az ügyesen adagolt folyamatos feszültség és a színészek játéka mégiscsak feledtetni tudja. Ugyan a Hetedik vagy a Bárányok hallgatnak színvonalát még alulról súrolva sem sikerült elérni, de az Életeken át még így is a műfaj élvezhetőbb darabjai közé tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1920