KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holdfényév

Hungler Tímea

 

Az ígéretes kezdés után hamar szentimentális közhelyekbe fullad Brad Silberling filmje. Mintha a rendező maga is megrettenne saját merészségétől, nevesen attól, hogy a gyász mechanizmusát egy tragikomédia keretei között beszélje el. A film hűen a konvenciókhoz érzelmes melodrámába csap át, és ezzel el is veszíti az eredetiségét.

A mozihoz az inspirációt a rendező saját élete szolgáltatta: színésznő-szerelme egy őrült rajongója áldozatául esett, a tragédiát követően Silberling érzelmileg nagyon közel került a lány szüleihez. A Holdfényév nézőjét a ’70-es évekbe viszi vissza: a Donnie Darko főszereplője, Jake Gyllenhaal játssza a megzavarodott udvarlót, aki kénytelen szembesülni azzal, hogy menyasszonya halála után egy személyben pótolja a szülők (Susan Sarandon, Dustin Hoffman) számára egykori kedvesét.

A történetbe a helyi postáskisasszony (Ellen Pompeo) is belekeveredik, aki a változatosság kedvéért szintén gyászol, kedvese a vietnámi háborúban veszett oda. Az ifjak egymásba gabalyodnak, amit az öregek nem néznek jó szemmel, hiszen újsütetű „gyermekükkel” mindenféle terveik voltak, be kellett volna hogy szálljon az após ingatlanvállalkozásába, és az özvegyi fátylat sem lett volna szabad eldobnia.

Közben a társaság szorgosan járkál a bíróságra, ahol az ügyvédnő (Holly Hunter) próbál jogorvoslatot találni a család számára; Gyllenhaal pedig éjszakánként rémálmokkal küszködik: a halott menyasszonya kísérti hálóingben. Ez már önmagában is kicsit sok egy ilyenfajta filmben, nem beszélve arról, hogy a rendező a gyászt használja apropóként egy fejlődéstörténet elmeséléséhez – másfél órában összezsúfolódik az, ami legjobb esetben is évekig tart egy ember életében. Szereplőink sitty-sutty feldolgozzák szeretteik halálát: a szülők nagyvonalúan félreállnak az ifjúság útjából, mely végső diadalt ül a halál felett.

Elvégre: az élet megy tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2023