KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

Keresem a testem

Kéz a kézben

Alföldi Nóra

A francia animáció új tehetségének bizarr elsőfilmje.

Jérémy Clapin szerencsés alkotónak mondhatja magát: francia létére egyszerű, angol anyanyelvű számára könnyen kimondható neve van, így rögtön magára ismer majd, amikor a túlkoffeinezett vendég-prezentőr némi akcentussal elrebegi a nevét az Oscar-jelöltek bejelentésekor. Természetesen Clapin nem csak emiatt szerencsés, hanem azért is, mert egy igazi animációs auteur-zseni, aki három rövidfilmjével állandó vendég lett Annecy-ban, és mert első egészestés, Keresem a testem című darabjával úgy fürdik a fesztivál-jelölésekben és díjakban, mint Dagobert-bácsi az aranyban. Clapin ez utóbbi művéhez Jeanne-Pierre Jeunet házi írója, Guillaume Laurant Happy Hand című könyvét vette alapanyagul, hogy könnyen emészthető realista rajz-stílusban komoly szerzői ambíciókat villantson meg. Mindennek tetejébe a filmet a művészet-pártoló Netflix rögtön be is kebelezte, annak érdekében, hogy némileg fellazítsa külvárosi videótéka illatú készletét, és ezzel a Keresem a testem olyan ritka hozzáférhetőségi előnyre tett szert, amely nem adatik meg egy Disney/Pixar univerzumon kívüli animációs filmnek. A sikeres produceri menedzsmentet azonban nem osztják ingyen, a mű, még ha nem is minden másodpercéért, de feltétlenül megérdemli a neki szentelt figyelmet, főleg, mert egy igen bizarr alaptörténettel rendelkezik. Címét ugyanis szó szerint kell értelmezni: a Keresem a testem egy történet egy elveszett kézfejről, amely a gazdáját keresi.

A nyitányban a kéz egy laboratóriumban ébred és miután kiszabadítja magát nylon-burkából, megszökik és elindul megkeresni a hozzá tartozó embert, akire lírai flashbackekben kezd visszaemlékezni. Látjuk, ahogy kisgyerekhez tartozva tengerpart meleg homokját simogatja, játszik, zongorázik, felnő, motorozik, érez és részt vesz. Ezek a hangulatképek váltakozva jelennek meg a hazaút odüsszeiája és azon események között, amelyek ahhoz vezettek, hogy a kéz elvesztette gazdáját, Naoufelt, aki fiatal fiúként múltbéli veszteségeinek hálójában – még két kézzel – vesződve, pizzafutárként téblábolva keresi saját magát a világban. A történet ezen síkján szomorú és fájdalmas az élet, az egyetlen reménysugár egy apránként kibontakozó meghittnek ígérkező románc. Clapin ügyesen fonja a szálakat, a monokróm színvilágú, lírai képek közepette egyszerre sikerül fenntartania a balszerencsés eseménysor feszültségét, és képes tartalommal feltölteni a bizarr képletet, amely szerint a kéznek hiányzik a gazdája, nem pedig a gazdának a kéz. A testrész mindeközben igen változatos kalandokba bocsátkozik útja során, patkányokkal harcol a metróban, egyszer egy kutya viszi haza prédaként, máskor egy éjszaka felsíró kisbabát nyugtat meg, egy emlékezetes akció szekvenciában pedig esernyővel ejtőernyőzik.

A Keresem a testem realista animációs formát követ, amely Clapin részéről egyszerre volt magától értetődő és okosan végiggondolt választás. Ez a sztori élőszereplős filmként nem tudna létezni, ebben a formában ugyanis az alkotó és a kép között nagyjából 150-300 ember áll, az alkotó stáb interpretálja a díszletet, az operatőr a képeket és a fényeket. Természetesen ott a színész is, aki közvetít és a jelenlétével és gesztikulációjával szab határt, a koncepció és a végeredmény közé ékelődve mondja el a szöveget, hogy a történet folyjon. Egy animációs filmben csak a szerző fantáziája szabja meg a határokat, ő álmodja, rajzolja meg a saját ötletét és történetét és olyan színnel és effektekkel, amihez kedve van. Clapin bölcsen egyszerű vonalvezetést választott, hiszen ezzel tudja a leginkább berántani a nézőt ebbe a bizarr, absztrakt horrort súroló történetbe. Ezzel a formával kell ugyanis legkevésbé dolgoznia a befogadói agynak, így esik meg az, hogy egy lemetszett kézfej érzelemvilága hiteles tud lenni, még úgy is, hogy az őt övező történet roskadásig van pakolva szimbólumokkal, aprócska összekötő motívumokkal. A Keresem a testem egyedül a túlgondoltságában hibázik: alkalmanként túl csendes a melankólia, túlságosan terheltek a főhősök, az eseményeket aláfestő zeneként kísérő angyalkórus néhol már nem tud magasabban énekelni. Clapin filmje nem könnyű darab, de rendkívül sokrétű és komplex mű a veszteségeken túli életről.

KERESEM A TESTEM (J’ai perdu mon corps) – francia, 2019. Rendezte: Jérémy Clapin. Írta: Guillaume Laurant. Zene: Dan Levy. Gyártó: Xilam / Indéfilms 7 / SofiTVciné 6. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 81 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/02 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14432