KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nagymama unokája

Zsilka László

 

Senkit se tévesszen meg a szokványos történet. Nem az új környezetbe, a nagyvárosba került család beilleszkedéséről van itt szó igazából. Az örmény tájakról Leningrádba csöppent Dávid bűnt követ el, ha nem is a tételes jogba ütközőt. Az erkölcsi normákat sérti meg, szinte megbocsáthatatlanul. Árulója lesz egyetlen barátjának, annak a kislánynak, aki egyáltalán szóba áll vele új osztálytársai közül. A kislány is idegen még, a két kitaszított véd- és dacszövetséget köt egymással. Csakhogy Dávid nem nyugszik bele abba, hogy a többiek elutasítják közeledését. Teljes jogú tagja szeretne lenni a közösségnek: bármi áron. Hogy elnyerje a többiek kegyét, kifecsegi pajtásnője féltve őrzött titkait. A kislányt az osztály megszégyeníti, kigúnyolja. Dávid rádöbben arra, hogy mit tett, bűntudat gyötri, vezekelni akar. Belefekszik egy jeges tóba és súlyos beteg lesz.

A rendező, Adolf Bergunker eddig a pontig remekül vezeti a cselekményt, a gyermekszereplők lélekrajza pedig egyenesen mesteri kézre vall. Ezért hat furcsának és erőszakoltnak a boldog vég, a minden-jóra-fordul befejezés. Motiválatlan és önkényes egy, a felépült Dávid vezérletével megvívott kosárlabda-mérkőzéssel feloldani a konfliktust. Mert néhány „csontnélküli” kosárral nincs elintézve semmi. Még akkor sincs, ha az elárult, a többi gyermektől különböző, és ezért a partvonalon túlra helyezett kislány is összeveri a tenyerét Dávid produkciója láttán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7343