KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végállomás

Varga András

 

Félúton a mozi és a film között. Röviden így jellemezhető a nyugatnémet film jeles rendezőjének, Reinhard Hauffnak e műve, melyben a szerző életfilozófiai meditációra vállalkozik két börtönviselt jóbarát egymással birkózó történetében.

A film hangvételét jól jellemzi egyikük „hamleti” fölismerése: „börtön az egész világ, mert nincs a világon se jó, se rossz; a gondolkozás teszi azzá”. Fölismerését nem spekuláció, hanem a jogi (tényleges) és a társadalmi (vélt) börtön kitapasztalása hozza világra, s a bűnök börtönéből szabadult hős a „szellemnek szűk” környezet-cellájából is szabadulást keres. Önmaga fölszabadítását eddigi életének megírásában véli megtalálni. A film másik alakjának szabadságvágya közvetlenebb. Nem vár intézményes engedélyre: megszökik a börtönből, és úgy tartja, hogy az emberi szabadság pénzen megváltható. A pénzszerzés nem igényli eddigi személyiségének meghaladását, csak a már bevált módszerek ismétlését. Hauff művének lényege, hogy mind a létezés kudarcait intellektuális lényegkereséssé föltornázni akaró hős, mind a pitiáner bűnöző azonos módon kerül oppozícióba környezetével. Indulj bárhonnét, eszközeid legyenek nemesek vagy rútak, a végcélként tündöklő szabadság illúzióvá hervad.

Sajnos, Hauff filmjében a kifejezésmód „nem követi” a mű logikai következetességét, gondolati komolyságát. A testiség és a szexus funkciótlan mutogatásával, amerikai álfilmek ritmusával és európai szabványizgalmakat kergető dramaturgiával hígítja föl az eredetinek induló filmformát. Sokszor pillanatok alatt hiteltelenné rombolja hosszú percek igényes előkészületeit. Csak a befejező képekben áll vissza a mű belső egyensúlya. Író-hősünk riadtan tekint a világot apró képekre osztó-szabdaló monitorokra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6714