KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Minőségi csere

Máté J. György

 

A magyar néző egyetlen szerény következtetést vonhat le a kubai filmből: nemcsak nálunk, ott is van lakásprobléma. Ehhez az információhoz soványka történet járul, olyan helyzetkomikummal, amelyen el se mosolyodunk. A „komikus” jelenetek főleg szerelmi belharcokból adódnak, elsősorban azon kéne mulatnunk, milyen nevetséges az, amikor valaki ügyetlenül udvarol egy lánynak: a kávét, amit forrón szeret inni, hidegen is elfogadja, aztán végső kétségbeesésében a virágföldbe önti a maradékot.

A film legszínesebb figurája: a másfél órát végigüvöltő, sosem nyugvó, fáradhatatlan anya, aki termetes keblével minden lakásba befurakszik, mindenkit mindenre rá tud beszélni, egy öreg süket nénit még arra is, hogy többszintes villáját elcserélje valami sokkal rosszabb lakásra. A hústorony nem hagy senkit sem szóhoz jutni, arcán bájosán torz mosollyal rendelkezik élet és lakás felett. Igen, ő a Nagy Átrázó, az egyetlen „művész” a filmben. Ő az egyetlen, aki tudja, hogy csak így lehet felszínen maradni. A többiek sajnos elég sematikus figurák: két fiatal nő, akit csak a szerelmi boldogulás érdekel, egy törtető tervező, aki ráadásul még rossz szakember is, valamint egy visszahúzódó, főleg a munkájának élő építész.

A nagy kavarodásban, a szerelmi káoszban a film végére rend teremtődik. A szereplők hirtelen meglátják magukat a tévében, hiszen minden film róluk, a boldogulni akaró emberekről szól. Aztán felkelnek a fotelból, és kezdődik minden elölről. Mindenki megkapja, amit megérdemelt, csak a néző nem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5708