KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kötél

Bikácsy Gergely

 

1948-ban Hitchcock a saját producere lett, és mint annak idején az önállósult csodagyerek, Orsón Welles, valami soha nem volt formanyelvi kísérletbe fogott. A filmművészet története során sem A kötél előtt, sem utána nem készült olyan nagyjátékfilm, mely a vágás eszközét mellőzve, egyetlen beállításból állna. A dolog azért is meglepő, mert Hitchcock egész pályáján a vágást tekintette legfontosabb eszközének. (A Madarak például ezernél több „snittből” áll.) Egy tekercs tíz percig tart: A kötélben tízpercenként eltakarja valamelyik szereplő az objektívet, s a takarásból már a következő tekercs indul, de a néző jószerint ezt a technikai kényszerűséget sem veszi észre.

A vágás azonban nem csupán technikai kényszerűség. Beállítást említettünk az imént. Természetesen A kötél képsorain is folyamatosan változik a „beállítás”: változik, a kameramozgás révén. A filmművészet épp a harmincas–negyvenes évek fordulóján, Európában Renoir, Amerikában Orsón Welles fellépésekor kerül előtérbe a kamerával elérhető, a kameramozgás előidézte – később „belső vágásnak” nevezett eljárás. Több ez, mint egyszerű „eljárás”. A rendező immár nem később, a vágóasztalon válogat, hanem már a felvételkor, a film valódi születése pillanatában hangsúlyoz, k ellenpontoz. Később Antonioni, Jancsó Miklós és Tarkovszkij művészete emelkedett különös magasságba ennek az alkotóelvnek és gyakorlatnak a segítségével.

A kötél képsorain természetesen és magától értedődően „működik” a belső vágás. A néző soha, most sem a filmnyelvre figyel: annak kell szolgálnia őt, meg a film történetét. A kötél egyetlen helyszínen játszódik, megszakítás nélkül, nyolcvan percig. Szolid kis banketten vagyunk, s a szolid ünnepség helyszínén egy kredencben friss hulla rejlik. A gyilkosok a hulla fölött szemérmetlenül épp a gyilkosság jogáról beszélgetnek. A gyilkosság egyfajta szépművészet, tudjuk De Quincey úr óta. Tudják ezt a gyilkosok is, s a néző is megtudja a film végére, hogy tulajdonképpen azért érdemes csak ölni, mert utána beszélgetni lehet róla. Hitchcock a híres Truffaut-féle interjúkönyvben hosszan ecseteli első színesfilmjének operatőri problémáit. Sajnos, a magyar Cinémathéque agyonhasznált fekete-fehér kópiát vetít. Ez, mint általában a gyilkosság is: nem bűn, hanem hiba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4347