Mozi

Húzós éjszaka az El Royale-ban

Kovács Patrik

Bad Times at the El Royale – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Drew Goddard. Kép: Seamus McGarvey. Zene: Michael Giacchino. Szereplők: Jeff Bridges (Daniel Flynn atya / Dock O’Kelly), Cynthia Erivo (Darlene Sweet), Dakota Johnson (Emily Summerspring), Jon Hamm (Laramie Seymour Sullivan / Dwight Broadbeck), Chris Hemsworth (Billy Lee). Gyártó: Twentieth Century Fox. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 141 perc.

Míg rendezői bemutatkozása (Ház az erdő mélyén) horrorklisékből gyúrt, meglehetősen hígvelejű pastiche volt, Drew Goddard második nagyjátékfilmje már cél- és küldetéstudatos mozi. A Húzós éjszaka az El Royale-ban zárt térre komponált thriller; a címbéli szálló szimbolikus helyszín (épületét még Kanada és Nevada közös államhatára is kettészeli), ugyanis az itt összesereglő, sötét múltú idegenek – egy lecsúszott énekesnő, egy rámenős porszívóügynök, egy fiatal hippilány, egy Alzheimer-kóros pap – hamar lelepleződnek, és kiderül róluk, hogy vállukat a hatvanas-hetvenes évek Amerikájának kollektív traumái és bűnei nyomják. Az El Royale tehát társadalmi röntgenkép, ám sem Vietnamról, sem a faji előítéletekről, sem az elharapódzó erkölcsi válságról nem tesz újszerű vagy elgondolkodtató állításokat, karaktervezérelt bűndrámaként viszont ragyogóan működik. A szkriptet is jegyző Goddard hősei sokrétegű és azonosulásra késztető figurák, jórészt nekik köszönhető, hogy a túlméretezett játékidő ellenére alig lankad a nézői figyelem.

Goddard a kusza cselekményszálakat is furfangosan gabalyítja össze, az utolsó szekvencia a míves feszültségépítés iskolapéldája, a korhű tárgyi miliő pedig roppant impozáns. Az El Royale egyébiránt cseppet sem originális darab. A rendező nemcsak Tarantino kultuszműveit (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) idézi meg (rugalmas időkezelés, fejezetekre osztott cselekmény, blikkfangos párbeszédek), de a Coen-fivérekre (Nem vénnek való vidék), továbbá a klasszikus film noirra és a Lost-tévészériára is kikacsint. Goddard azonban nem pozőrködik, hanem tudatosan szintetizálja a hatásokat, stiláris remeklései (az egybeállításos nyitójelenettől az infernális hangulatú végkifejletig) pedig ígéretes tehetséget sejtetnek. Olyasvalakit, akinek egy színtisztán eredeti film levezényléséhez is lenne elég puvoárja.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 56-56. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13865

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -