KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Koltai Ágnes: A történelem fogságában Moszkva
• Gáti Péter: Mi, hatvanévesek Utószó
• Báron György: Csodatévők Vándorlások meséje
• Gazdag Gyula: Különleges kiadó Kék hegyek, avagy egy hihetetlen történet

• Nemes Nagy Ágnes: Rózsaszín feketével Fanny és Alexander
• Bikácsy Gergely: Madrid Nagykávéház Méhkas
ESZMECSERE
• Kovács András Bálint: A történetek állása

• Ardai Zoltán: Bohóc a gödörben Csak egy mozi
INDIA
• Zsugán István: Az ezer film országa Pesaro
• Vida János: Egy bengáli filmkrónikás Mrinal Sen és A közlegény
LÁTTUK MÉG
• Széky János: Az élet muzsikája
• Faragó Zsuzsa: Süsü, a sárkány
• Bérczes László: Álmodik az állatkert
• Tóth Péter Pál: Egy asszony, négy férfi
• Kabai József: Ring
• Magyar Judit: Átverés
• Hegyi Gyula: Fantom az éjszakában
• Schreiber László: Sophie választása
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Elszakadás? Kérdések egy Filmvilág-cikk ürügyén
• Szemadám György: Fantázia, dokumentum Ah, Amerika!
KRÓNIKA
• N. N.: Egri nyári egyetem
• N. N.: Nemzetközi Sportfilm Fesztivál

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő

Harmadik nekifutás

Veress József

Magyar hangosfilm kalauz 1931-től napjainkig.

A jegyzetünk címében szereplő Bacsó-film nem szerepel a kötetben, az utalással arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Kelecsényi László, a termékeny író-kritikus immár harmadszor jelentette meg (ezúttal javított és bővített) magyar hangosfilm kalauzát. Az összeállításban 312 alkotásról olvashatunk információban gazdag, élvezetes stílusú impresszió-füzért.

A válogatás szubjektív. Nincs értelme kimaradt tételeket keresni vagy dohogni méltatlanok szerepeltetése miatt: fogadjuk el, hogy a szerző saját értékrendjéről állított ki bizonyítványt. Méghozzá példamutató tömörséggel, ami önmagában is dicséretes (nota bene: röviden írni bármiről sokkal nehezebb, mint hosszasan értekezni). Kelecsényi sajátos formát választ, a kötetben szereplő írások nem részletezően alapos elemzések, hanem „egyperces kritikák”. A filmek legjellemzőbb vonásait igyekeznek epigrammatikus lényeglátással, néhány vonallal felskiccelni. Egy könyvoldal – egy kritika.

A vezérlő elvnek – a vállalkozás kulcsszavának – az empátiát érzem. Kelecsényi László szeretettel szól a művekről, amelyeknek kissé fennkölt kifejezéssel élve a lelkét igyekszik feltárni. A mozgóképkultúra fogalmát nem szűkíti le a fikciós játékfilmekre, lelkesen méltatja az általa fontosnak vélt dokumentum- és animációs produktumokat is. A mögöttes tartalom érdekli. Méltányolja a rendezői szándékot, az operatőri látásmódot, a színészi játékot. Mindent, még a stúdióvezető erőfeszítéseit is. Mivel rendkívül tájékozott (maga is filmgyári kenyeret evett egy ideig), természetesen beszámol a társadalmi háttérről, a fogantatás körülményeiről, a visszhangról vagy annak hiányáról. Megállapításait igyekszik történeti kontextusba ágyazni.

Ami a minősítéseket illeti: a jó tollú esztéta nem takarékoskodik az elismerő jelzőkkel. Nem ölti magára a zord bíráló talárját, sosem üt, inkább simogat. Gyakran osztogat ötös osztályzatokat. Ha valami nem tetszik neki, szelíden morog egyet: „alig van köze a valósághoz”. Értsd: gyatra. De ezt a világért sem mondaná ki, megelégszik az „elviselhető” szóval. Helyenként kicsit megszépül a bizonyítvány: olyan opusok bújtak át a magas léc alatt, amelyek bizony kevésbé sikerültek.

Kiemelkedően jó a rendszerváltás utáni esztendők krónikája. A korábbi produktumok elfogadott konvenciók leltárába illeszthetők, a közelmúlt mozidarabjairól – az egységes folyamatot áttekintő tanulmányok híján – csak ennek az antológiának a lapjain olvashatunk, ha nem is kőbe véshető, de mindenképpen egyéni (és megbízható) ítéleteket. Ez a legjelentősebb hozadéka, igazi nóvuma a K-alliterációs Kelecsényi-kalauznak.

További tiszteletkörök helyett egy-két kérdőjelet is teszünk a margóra. Fölöslegesnek véljük az elismerések emlegetését (egy filmet a KISZ-díj vagy a Diákzsűri koszorúja sosem avatott igazi eseménnyé). Mivel K. L.-nek a filmkészítés elméletéről és gyakorlatáról szóló megalapozott véleményével szinte mindenben egyetértünk, hadd perlekedjünk azzal a tézisével, miszerint – ez áll a 144. lapon, az 1973-as Fotográfia apropóján –, hogy „a magyar film újra felfedezte a falut”. De hát ez a mi legerősebb vonulatunk, amely nem szakadt meg a felnőtté válás után sem (Húsz óra, Tízezer nap)! És még egy vitatható általánosítás: „A felnőttek el szokták felejteni gyermekkorukat” (100.l.) Nem szokták. Pszichológiai közhely, hogy az emberek legélénkebben erre az időszakra emlékeznek. Egyetlen adalék. Nekem sok száz mozgókép kipergett a memóriámból, de az Óz, a csodák csodája, az első film, amelyet láttam a miskolci Corsóban, ma is élénken él bennem.

Kivételes élményt jelentett a lapozgatás Kelecsényi László egyszemélyes mozijában. Őszintén kívánjuk, hogy sokan olvassák, tanuljanak belőle és fogadják el a magyar film igényesen értő szeretetére való felhívását.

 

Kronosz Kiadó Pécs, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12177