KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Központi pályaudvar

Harmat György

 

Két össze nem illő embernek ilyen-olyan okból egymás társaságában kell töltenie hosszabb-rövidebb időt. A kezdeti idegenkedés (netán ellenszenv) konfliktusok tömegét szüli kettejük között, ám az együtt átélt órák, napok, események során szimpátia ébred bennük egymás iránt, mely végül szeretetté erősödik. Ez az egyik séma. Ennek alfaja, amikor a két összemelegedő főhős: gyerek és felnőtt.

Egy, két, három ember, esetleg egy egész társaság útra kel, hogy céllal vagy anélkül megtegyen egy kisebb-nagyobb távolságot. Különböző kalandokba keverednek, melyek során feltárul jellemük, kapcsolatok alakulnak ki, alakulnak át. E másik (az előzővel olykor elegyedő) filmtípusnak neve is van: road movie – miután leggyakoribb helyszíne az országút.

Egy kisfiúnak (kislánynak) meghal (börtönbe kerül) egyik (mindkét) szülője (nevelője), s ő felkerekedik, hogy megkeresse a másikat (esetleg valamely rokonát). Vagy megleli, vagy nem, mindenesetre élete megváltozik. Ez a harmadik sablon. E cselekményvázakra remekművek éppúgy visszavezethetők, mint pocsékságok.

Eddig is a Központi pályaudvarról beszéltem, hiszen Walter Salles brazil rendező e három filmsémát ötvözi alkotásában – egyéni ízekkel. Már a főhős foglalkozása is szokványtól eltérő eleme a műnek. (Máshol nem lenne hiteles, csak olyan országokban – jelen esetben Brazíliában –, ahol kiterjedt az analfabetizmus.) Dora ugyanis „bérlevélíró”. A nyugdíjas tanárnőnek kicsinyke standja van a főpályaudvaron, a kuncsaftok által lediktált üzeneteket rója papírra.

Dora szolgáltatásait egy nap anya és gyermeke veszik igénybe. A nő a kilencéves Josue apjának íratja a levelet, aki még nem látta fiát. Mit tesz isten, a mamát pont a pályaudvar előtt üti el egy busz, Dora pedig magához veszi Josuét. Előbb eladja őt gyerekkereskedőknek, majd kiszabadítja: menekülniük kell. Irány az országút, elindulnak felkutatni Josue apját, s ezzel virágba szökkennek a korábban leírt sémák. Salles munkája a művészet és a giccs határvidékéről való: többnyire innen szoktak az illetékesek Oscar-díjast választani. (A Központi pályaudvar történetesen nem kapta meg az elismerést, csak a nominációt, elnyerte viszont a berlini Arany Medvét és az Arany Glóbuszt.) Hol a határvonalon egyensúlyoz, hol egyik, hol másik oldalra billen, hogy a könnyes-közhelyes befejezéssel célhoz érjen a művészi igénytelenség földjén. Dora kemény, legkevésbé sem idealizált alakja (nagyhangú, iszogat, hazudik, még lop is) mindenképpen emlékezetes marad a filmből – Fernanda Montenegro Oscarra jelölt megformálásában. Akárcsak a jó svádájú kisfiú, néhány remek figura, a szép fényképezés, érzékeny megfigyelések. Akarhatnánk többet is, de ez sem kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4467