Láttuk még

Addams family

Koltai Ágnes

René Magritte és a videoklip találkozása; Anjelica Huston maga a megmozdult madárfaló Gyönyör, odaadó társa rémségekre vérmesen szomjazó urának, s boldog anyja két irtóztatóan mókás gyermeknek. Két afféle rosszcsontnak, akik bámulatos közönnyel irtják maguk körül a tárgyakat.

Barry Sonnenfeld filmje modern Frankenstein-mese, de nem a képzeletbeli, hanem a Magritte-féle elszabadult tárgyi világban játszódik. Ott, ahol egy levágott kéz, egy félbetördelt ember, egy szobortorzó vagy egy harsona a félelem és az öröm megjelenítője, ahol egy elszabadult madár vagy egy néma gramofon a hangok forrása.

Az Addams family mint horror, netán mint horrorparódia keserű csalódást kelthet a vámpírok, szörnyetegek, idősebb és ifjabb Frankensteinek kedvelőiben, mert bár patakokban folyik a vér, kísért éjjel a fehér leples, s nappal az eljövendő éj réme, játék az egész. Fergeteges játék a tárgyakkal, amelyeket a rendező gyermeki örömmel táncoltat, kuszál össze s komponál egybe.

Sonnenfeld nemcsak Magritte-ot rabolta ki, hanem a filmtörténetet is, Murnautól Svankmajerig bezárólag, oly akkurátusan, hogy néha már az az érzésünk: az Addams family zanzásított európai rémkultúra, amerikai használatra. Így, nemes kultúrküldetésként talán bocsánatos mű, s helye lehet a nagy horrorenciklopédiában. Vizenyős szemű gyerekhőseinek feltétlenül: amint ránk meresztik dermesztően üres tekintetüket, bátran végrendelkezhetünk!

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 59. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=442

Cikk értékelése:

szavazat: 2635 átlag: 5.42