KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

Morricone és fia

Fáy Miklós

Ugyanaz az érzék, amely az olasz operakomponistákat naggyá tette: Morricone zenéje szöveg nélkül is énekelt zene.

 

Kicsit nehéz úgy gondolni Ennio Morriconéra, mint művészre, zeneszerzőre, lánglelkű komponistára. A köztudat iparosnak tartja, zenegyárosnak, sikeres vállalkozónak, aki a semmiből vakarta ki magát és egész családját. Mint egy szép, régimódi történet: hogyan lett a kifutófiúból milliárdos. Elképesztő mennyiségű filmhez írta meg a kíséretet. Az összes valamirevaló spagetti-westernhez, a Volt egyszer egy vadnyugat után a Volt egyszer egy Amerikához, gengszterfilmekhez és művészi igényű krimikhez, Bertolucci XX. századához, de olyan, sokkal újabb évjáratú filmekhez is, mint a Misszió, a Tűzvonalban vagy a Zaklatás.

Morricone lent kezdte, csóró római muzsikuscsaládban. Az apja esténként trombitált a trasteverei mulatókban, míg egy napon megbetegedett, és attól kezdve a fia trombitált helyette. Nem játszhatott rosszul, mert fölvették a Santa Cecilia akadémiára, de ott már a hangszer mellett zeneszerzést is tanult, ugyanannál a Goffredo Petrassinál, akinél, többek között Durkó Zsolt is. Morricone fiatal szerzőként nem finnyáskodhatott, a szegénység rákényszerítette a rendszeres és gyors munkára. Kezdetben hangszereléssel foglalkozott, olasz slágereket polírozott föl. Nem egyszerűen csak jól végezte a dolgát, de stílust teremtett. Az ő ötlete volt az, hogy hétköznapi zajokat is belekomponáljon a számok kíséretébe, autódudákat, írógéppötyögést. Ez az eszme futott csúcsra később – már Morriconétől függetlenül – a Sír a telefon című örökzöldben.

Nem lehet eltagadni Morriconétól a tehetséget. Filmzeneszerzőként hamar megtalálta saját hangját, igaz, hogy sokáig nem is kellett keresgélnie. Átmentette különleges hangszerelői készségét, és csak a dalok szövegétől kellett eltekintenie. Jellegzetesen olasz, amit csinál, akkor is énekelt zene, ha nincs szöveg. Énekhangszerű effektusokkal dolgozik, fafúvós hangszerekkel, pánsíppal, oboával, esetleg – mint első nagy nemzetközi sikerű filmzenéjében, az Egy maréknyi dollárért főcímében – füttyszóval, dúdoló női karral, hümmögő szólistával. Ugyanaz a zenei érzék van meg benne, ami az olasz operakomponistákat naggyá tette. A hatások pontos kiszámítása, a zenei névjegy elhelyezése, a néhány egymás mellé tett hangból azonnal dallamot formáló muzikalitás. Ehhez a tehetséghez kellett még a fáradhatatlan munkakedv, meg annyi szerencse, hogy véletlenül ugyanabba az iskolába járt, mint Sergio Leone.

A hetvenes évek filmzeneszerzője vitathatatlanul Ennio Morricone. A baj csak az, hogy ő a nyolcvanas és kilencvenes évek filmzeneszerzője akart maradni. Írta a kíséreteket, hol jobban, hol rosszabbul, de egy idő elteltével már mindig ugyanazt. Ezek az érzelmes búgások, hangszerelési effektusok lassan nemcsak régimódivá, de mindinkább idegesítővé is váltak. A Volt egyszer egy Amerika esetében Morricone már kerékkötő. A film egy osztályzattal jobb és két fokkal kevésbé unalmas lehetne valami frissebb, eredetibb, lendületesebb zenével.

Morricone hanyatlásának másik jele a Lloyd-Webber szindróma megjelenése. Hirtelen neki is eszébe jutott, hogy maradandót kell alkotnia, önálló zeneműveket, és nekiült trombitaversenyeket, kantátákat komponálni. Két éve Magyarországra is eljött egy operaházi koncert erejéig. Még csak azt sem lehet mondani, hogy kibírhatatlan lett volna, egyszerűen csak mellékes az egész. Morricone zenéjéhez kell a kép, és ezt ő is tudja. Trombitaversenyének legszebb témáját gyorsan bele is dolgozta egy tévéfilm zenéjébe.

Az iparszerű zeneszerzés közben azonban akadt még egy csúcspont: a Misszió. Váratlanul érte a felkérés Morriconét, akkor már évek óta nem írt amerikai filmhez kíséretet, rettenetesen tetszettek neki a képek, és dolgozott a becsvágy. Ez a zene, az el nem nyert Oscar-díj ellenére, az idős zeneszerző legfinomabb munkája. Morriconét világszerte, de különösen Amerikában újra fölfedezték, az ipar föllendült, nagysikerű filmek, feledhető zenével, de gurul a pénz. Morricone fia is zeneszerzést tanult, így lesz majd, aki átvegye a boltot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1566