KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zene és szöveg

Vajda Judit

Music and Lyrics – amerikai, 2007. Rendezte és írta: Marc Lawrence. Kép: Xavier Pérez Grobet. Zene: Adam Schlesinger. Szereplők: Hugh Grant (Alex), Drew Barrymore (Sophie), Campbell Scott (Sloan), Brad Garrett (Chris). Gyártó: Castle Rock Entertainment. Forgalmazó: Intercom. Feliratos. 96 perc.

 

A hatvanas-hetvenes évek után visszatért a nyolcvanas évek divatja is – legalábbis Marc Lawrence romantikus komédiájában: a Zene és szövegben ugyan nem a magasszárú csizmába tűrt farmer és a szűk szárú nadrág hódít, de benne egy trendi tinisztár a retró jegyében egy nyolcvanas évekből szalajtott, egykori popikont (a PoP együttes jeles tagját) kéri fel, hogy záros határidőn – néhány napon – belül írjon neki egy új dalt, amit majd ketten adnak elő. Sajnos Alex Fletcher dalszövegírásban sosem volt jó, ám segítségére siet a virágait locsoló Sophie, aki véletlenül nagyon frappáns kis szöveget kreál a férfi által szerzett dallamhoz.

A jó hír viszont, hogy a filmben a romantikus vonulatot leszámítva olyan erős ingerek érik a nézőt, hogy például már a legelső percben félholtra nevetheti magát (amikor is egy az egyben lejátsszák a PoP együttes egykori slágerének videoklipjét tupírozott frizkókkal, válltöméssel, szűk nacikkal, egy kis A-ha-fílinggel és az Alexet alakító Hugh Granttel). A szerelmi szál bonyolódásánál ugyan ezek az ingerek már sokkal kevésbé erőteljesek, de amint kiégett sztárunk felkérést kap egy vidámparkbeli fellépésre vagy egy laza haknira egy, a nyolcvanas években végzett osztály találkozójára, az önfeledt és gúnyos röhögés szerencsére ismét legyőzi „a dalszerző és a szövegíró egymásra talál a zongoránál, vagy mégsem?” nem igazán meglepő fordulatait.

A Zene és szöveg ugyanakkor a nyolcvanas évek és az egykori csillagok mellett a jelenkori zeneiparból és az aktuális üdvöskékből ugyanúgy és ugyanolyan élvezetesen csinál viccet. Cora Corman, a népszerű énekesnő alakjába kis fantáziával bármelyik Britney- vagy Christina Aguilera-klónt beleképzelhetjük, de megkapja a magáét az álbuddhista műzen és a New Age is. Mivel Lawrence filmje a romantikus vonalon nem hoz sok újdonságot és katartikus élményt, a fentebb említett komikus pillanatokon kívül főként azt érdemes figyelni benne, ahogy Hugh Grant egy igazi testhezálló szerepben egy kicsit saját magát is kifigurázza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8960