KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Parazita

Barotányi Zoltán

Valljuk be, az „Illés szekere”-típusú űrhajók ideje véglegesen lejárt: ne várja többé senki a háromméteres, szőke szakállas űrhajós istenek eljövetelét. Ők egyszer már elhozták a fényt, a kultúrát és a fontosabb világvallások alapító üzenetét, majd, csak úgy heccből, megsétáltatták a kissé beijedt prófétát. Ám azután – szól a híradás – rákaptak a nohaborra; a vegyigyümire és a disznósajtra, s végül hozzánk csökevényesedtek. Így hát az új jövevények nem vacakolnak sokat a külcsínnel: az Alien némiképp még humanoid szörnyétől folyamatos az átmenet a Puppet Masters (alias Paraziták) rémlényéhez, a Rejtélyes Sertésmájhoz. A disznóölés által megihletett alkotók eme nélkülözhetetlen alkatrész képében vélik megtalálni a „badisznecser”, a testrabló kilencvenes években is érvényes változatát: az izé frizbizés és óvatlanság útján terjed, jó balbekk módjára szorosan a gazdalény hátára tapad, azután szívószál az agyba, és jöhet a „havaj”! Az imigyen agycsapolt lény látszatra elhülyül, s úgyszólván teljes mértékben kihal belőle a fajfenntartási késztetés: a „badiszneccselt” zombik kiszűrésére kiváló módszert kínál a csinos asztrológusnő blúzgombjának alacsonyabb fokozatra állítása. A film később teljesen elvadul: az ufó-addikt áldozatok undorító izéket dobálnak egymásra, s derék főszereplőnk a melltartó kicsatolása közben a G-pont helyett meleg belsőségre tapint, úgy tarkótájban. Az invázió által fenyegetett amik hamarost maguk is kitapintják az űrmáj gyenge pontját: a vírusos agyvelőgyulladás letarolja az egész állományt – kivéve az utolsó példányt, aki a kiváló Donald Sutherland testében realizálódik. A civilizációs gőg azonban neki sem kegyelmez, s a Fiú irgalmatlanul eliminálja az Atyát – habár ama űrhajós istenek talán nem egészen ezt vésték vala a kőtáblákra. Fiam – hörgi a vén Donald – ezt azért nem gondoltam volna! Ezt mi sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=851