KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tirnovói cárnő

Lajta Gábor

 

Ha kiváló írók műveit filmesítik meg, eltekintve a brutális hamisításoktól, az alapanyag ott él a képekben, eredeti fordulatai, fontosabb részei átderengenek, mint ruhán a test. S ha nem tudjuk is az okát, sejtjük, érezzük az írói gondolkodás jelenlétét. A közepes feldolgozásokban ez inkább idegen szövet a műben, különösen, ha a rendező egyszerűen ”hű” kíván maradni a regényhez, novellához.

Pedig Janko Jankovnak, a tapasztalt bolgár rendezőnek is ez utóbbi lehetett a célja. Emilijan Sztanev azonos című regényéből forgatott filmet. A tirnovói cárnő egy parasztlány, s a helyszín sem az ősi cári székhely, hanem poros, unalmas kisváros a XIX. század végén. Ha a lassú indítás és a szokványos beállítások után már lemondtunk arról, hogy a jól kiválasztott szereplők fiziognómiáján és a reális városképen kívül kapjunk valamit magától a filmtől, ha pusztán a meseszövésre figyelünk, akkor érdekessé kezd válni a főszereplő, a felvilágosult doktor nagyon is gyarló konfliktusa: a választás kínossága szép és hasznos – az érzéki „tirnovói cárnő” és a tüdőbajos, de gazdag Eleonóra – között. A film érzelmi hőhulláma a cselédként fölvett, de szeretőként tartott parasztlány kijátszásával tetőződik. Ezekben a jelenetekben nagyon pontos a doktort alakító színész: pusztán fegyelmezett mozdulataival váltja ki ellenszenvünket. Az együttlélegző pillanatokon kívül azonban a közönyt közönyösen, az unalmat unalmasán adja vissza A tirnovói cárnő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6922