KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Führer nevében

Harmat György

 

Ez a film felnőttnek tekinti nézőit. Felnőttnek lenni nehéz. Nem könnyű végignézni A Führer nevében iszonytató (bár többnyire nem ismeretlen) képeit, végighallgatni nácik irataiból okosan csoportosított, önmagukat leleplező szövegeit. Nem könnyű szembenézni... mivel is? Ha csupán múltunkról lenne szó, nem éreznénk ilyen erősen: érintettek vagyunk.

Lydia Chagoll rendező éppen a folyamat öntörvényű megmutatásában jeleskedik: hogyan lesz a Führer isteni csalhatatlanságának, a tiszta germán vér kiválasztottságának eszméjéből, a másság jogának megtagadásából szükségszerűen népek irtása, a gázkamrák borzalma. A film kép és kép, kép és szöveg kontrasztjára épülő szerkesztésmódja hagyományosnak mondható. Teljesen eredeti viszont, ahogy az alkotók egyetlen mondat saját kommentárt sem fűznek ahhoz, amit látunk: a kísérőszöveg kizárólag náci dokumentumokból áll. A képi anyagban pedig ritkán vagy sosem látott, nemzetiszocialista szellemű karikatúrák, tankönyvillusztrációk is szerepelnek. A német ifjakba sulykolt szentenciák önmagukért beszélnek: „Hitler népünk első katonája.” „Szeretlek, mint apámat és anyámat.” „Ne óriásokról és törpékről mesélj nekem, anyu, hanem Adolf Hitlerről!” „A zsidónak más az orra, más az arca, másképpen gondolkodik. A zsidó parazita, kufár, uzsorás, bűnöző.” „Az elmés nyápicnál értékesebb a kevésbé művelt, de testileg egészséges ember.”

A rendezőnő az egykori tanulóifjak sorsában megtalálta azt a pontot, amely köré szervezve (ha eddig nem értettük volna) érthetővé válik a fasizmus tömeghatása. A fasiszták szemében – gyerek és gyerek között óriási a különbség. Ennek megfelelő a bánásmód is: kemény, egészséges nevelés, napfény, táplálkozás az „übermensch”-gyerekek számára, koncentrációs tábor, fogda, botütés, gázkamra az „untermensch”-gyerekeknek. A nácik precízen számolnak. Ha a lágerlakókat lágerkörülmények között dolgoztatják, az átlagos élettartam kilenc hónap. Az ellátási költségből le kell vonni a „hullák észszerű értékesítésének” összegét. S ha az ellátás „lehetetlenné válik”, jöhet a Cyklon-B.: „Gördülékenyebbé kellett tennem az Auschwitzban folyó megsemmisítést.”

A filmben zörejek nincsenek, a zene minimális, sok az állókép. A látvány és a szöveg szikáran, keményen hat. Az anyag logikus elrendezése azonban érzelmekből fakad és érzelmeket szül. Kár, hogy A Führer nevében nem alámondással, hanem feliratos változatban jut a nézők elé. Hiszen így kevés az esélye, hogy a tévé képernyőjére kerüljön, ahol pedig helye lenne. Holott jó volna, ha sokaknak lenne módja megérteni igazi közlendőjét: a fasizmus nem korhoz és nemzethez kötött. A folyamat lejátszódhat bármikor, ha kijelentjük, hogy „a Führernek mindig igaza van”, ha emberek csoportjáról megállapítjuk, hogy”e pokolbéli fajnak nincs joga a létezéshez.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/05 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6434