KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megjönnek a menyasszonyok

Koltai Ágnes

 

Mesterkéltsége és nehézkessége ellenére vonzza az ember tekintetét Emir Kusturica első, 1979-ben forgatott tévéfilmje, a Megjönnek a menyasszonyok. Valahogy úgy, ahogy az érdekesen csúnya tárgyakon is elidőzik szemünk: hitetlenkedve, de hosszan nézegetjük. Különös hangvételű filmmel kezdte pályáját Kusturica; egy mogorva balladával, amolyan iskolás pszichológiai tandrámával. S bár nyoma sincs benne az Emlékszel Dolly Bellre? lírai humorából és A papa szolgálati útra ment tragikomikus kétségbeesettségéből, mégis érződik belőle a tehetség: a bizarrság és a – debütáns rendezőknél ritka – formai biztonság.

Mintha a népköltészet egy darabja elevenedne meg, durva favágókkal, kemény munkával, szigorú családi rítussal, megkérdőjelezhetetlen férfi-női szerepekkel és pátoszmentes halállal.

Az erdő és a bezártság a film igazi főszereplője: a táj, mely némán, rezzenéstelenül tűri, szemléli az emberek szenvedését, a bezártság, ami tönkreteszi, felőrli a legígéretesebb kapcsolatokat is. Sorsukhoz odaláncolt emberek, pusztulásra ítélt életformák és kihaló falvak – egy mesterkélt dráma valós elemei. Igaz, kidolgozatlanok a jellemek, elkapkodottak a szituációk, de a részletek már nemességről, kifinomultságról árulkodnak. Ilyen a halálra vert ifjú feleség sírhantjába tűzött papírforgó: egy infantilis élet gyermeki szimbóluma. Az örömből itt csupán ennyi jutott, s ez is csak későn, mert ugyan kinek jutna eszébe játszani vagy akár csak felszabadultan nevetni azon a zord hegytetőn, ahol csak ritkán és félszegen bukkan fel az élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5521