KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kapitány és katona

Köves Gábor

 

Távolban egy fehér vitorla. Sőt rögtön kettő. Egyikük Napóleon flottájának dicsőségét hirdeti, a másik a Brit Birodalom tengeri dominanciáját. A két hajó egymást üldözi, az örökrangadót egy ausztrál bíró dirigálja : Peter Weir. Weir azt műveli filmen, amit az irodalomban lektűrnek szokás nevezni. Populáris témákat visz filmre biztos kézzel, jó ízléssel, némi személyes hangvétellel. Ritka az effajta középutas rendező, meg kell becsülni érte, már csak azért is, mert ez a film is elveszhetett volna könnyedén az ágyúdörgések, kardpárbajok és tengeri viharok forgatagában. Weir ráérősen pörgeti a történetet, mintha pontos számításokat végzett volna, hogy meddig mehet el a legénység, a kapitány (Russel Crowe) és hajóorvosa konfliktusainak ábrázolásában, és mikor kell meggyújtania a kanócokat és feltüzelni a szélgépet. Azt is felismeri, hogy nem mutathatja az ellenséget, azaz a franciákat, mert ha így tenne, vagy karikatúrákra kéne hagyatkoznia, vagy négyórásra duzzasztania filmjét. Nyilvánvalóan egyik sem lett volna szerencsés megoldás, ráadásul azzal, hogy a végső összecsapásig nem látjuk a másik oldalt, a szellemhajókról szóló rémtörténetek finom borzongása is utat talál a filmben. A Kapitány és katona visszavesz a klasszikus kalandfilmek romantikájából, de megtartja a műfaj idejétmúlt idealizmusát. Komolyan veszi magát, szereplői nem kacsintanak ki a filmből, mégsem válik nevetségessé. Ennyi józanságra és érettségre mostanában ritkán bukkanhatunk a többnyire butításra programozott szórakoztatóipari termékek között. Kis dolog, de legyünk hálásak érte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2022