KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Legénybúcsú Bt.

Kovács Kata

Budapest – francia, 2018. Rendezte: Xavier Gens. Írta: Simon Moutairou és Manu Payet. Kép: Gilles Porte. Zene: Jeane-Pierre Taieb. Szereplők: Manu Payet (Vincent), Jonathan Cohen (Arnaud), Aude Legastelois (Hedi), Monsieur Poulpe (Georgio), Alice Belaidi (Cécile). Gyártó: Labyrinthe Films / Maje Productions. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 102 perc.

 

A franciák legfrissebb Másnaposokja szerint Budapest nem csak a brit, hanem a párizsi legénybúcsúzók szemében is tökéletes úticél, mert míg tőlünk nyugatabbra a klubok és éttermek vendég- és várólistát vezetnek, a nyugati félteke Thaiföldjeként feltüntetett Magyarországon nem hogy várakozni nem kell, de bagóért adják a munkaerőt, a masszázst, a piát és a prostikat. Hőseink, Vincent és Arnaud azonban nem egyetlen eszeveszett hétvégére érkeznek ide, ugyanis egy legénybúcsúztatásra szakosodó startup hozza őket fővárosunkba.

Természetes, hogy ez az egyébként nem különösebben pörgő és szellemes komédia minket leginkább az országimázs szempontjából érdekel, de ez a Budapest-kép csak olcsó sztereotípiáktól kong, néhány drón-felvételen és – kizárólag termékelhelyezésként értelmezhető – szállodai epizódon túl a díszletek közt forgatott jelenetekben nem hogy a Kazinczy utca környékét, de még egy rendes gangos házat sem találunk. Amikor pedig hőseink egy ponton az igazán különlegesen magyar kaland felkutatására vállalkoznak, amit majd leendő klienseiknek is megmutathatnak, törekvésük zagyva, vulgáris epizódok és figurák felvonultatását eredményezi, élen egy orosz tankkal és Gáborral, a perverz, antiszemita magyar fegyvergyűjtővel (valamint Osama bin Laden jóbarátjával). A francia komédia egyébként sem bánik kesztyűs kézzel az Európa keletebbi régióiban élőkkel, akiket előszeretettel ábrázol sáros bennszülöttekként (lásd a tavaly bemutatott Romazuri cigánykaravánját), bár nem jár sokkal jobban a nyugati felső-középosztály sem. Nehéz eldönteni, hogy a pink parókás, pocsolyarészegen és pelenkában gyarmatosító nyugatiak, vagy a foghíjas, beszélni is alig tudó őslakosok a kevésbé civilizáltak, mindenesetre a film állítása szerint egy dologban biztosan megegyeznek: egyformán áhítoznak a pálinkába csobbanó szabadesés mámorára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13861