KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A katasztrófaművész

Kovács Patrik

The Disaster Artist – amerikai, 2017. Rendezte: James Franco. Szereplők: James Franco, Dave Franco, Alison Brie. Forgalmazó: Pro Video. 104 perc.

 

Kevés az olyannyira megosztó amerikai film, mint Tommy Wiseau A szoba című 2003-as rendezése. Egyesek szerint hamisítatlan bűnös élvezet, bizonyos rajongói körökben egyenesen csodálatnak örvend, a publikum zöme azonban tizenöt év elteltével is viszolyogva fordul el e szívfacsaró melodrámának szánt, ám siralmasan pocsék mozgókép-katasztrófától. A direktor – akit joggal kiálthatnánk ki napjaink Ed Woodjának – magántőkéből finanszírozta egyszemélyes projektjét, melyet íróként, színészként és producerként is jegyzett: A szoba Wiseau bombasztikus művészi kitárulkozásának indult, egybehangzó ítészi és nézői vélemények szerint viszont minden idők legrosszabb amerikai mozija lett belőle. Viszont nem mindennap esik meg, hogy a rossz ízlés és a tehetségtelenség kisebb kultuszt érlel, maga Wiseau pedig hírhedten extravagáns személyiség, múltja ráadásul szekérderéknyi titkot rejt – mi más is hiányzik a megfilmesítéshez?

A rendező cimborája, A szoba egyik hajdani főszereplője, Greg Sestero néhány évvel ezelőtt A katasztrófaművész című memoárjában osztotta meg viharos élményeit a forgatásról, James Franco pedig tavaly elkészítette a könyv nagyrészt hűséges adaptációját. A színész-rendező bevallottan lelkes rajongója A szobának, olyannyira, hogy Wiseau szerepét saját magára osztotta, Sestero bőrébe pedig saját öccse, Dave Franco bújhatott. A katasztrófaművész látszólag a „legendás” trashfilm keletkezéstörténete, de ennél valójában sokkal tágabb a fókusza. A középpontban ugyanis Wiseau és Sestero ellentmondásos barátsága áll. Mindketten az álomgyár csúcsára vágynak: előbbit mohó álmok fűtik, ám szerény tehetséggel áldotta meg a sors, utóbbi jobb sorsra érdemes, ellenben nem eléggé rámenős. Egymásba kapaszkodnak hát, és közös szerelemgyerekük, A szoba örvén próbálnak betörni Hollywoodba, csakhogy Wiseau terrorizálni kezdi a stábot a forgatáson, ez pedig kettejük kapcsolatát is megmérgezi.

Franco nem is igyekszik leplezni a téma iránti elfogultságát: meleg empátiával viszonyul hőséhez, és határozott törekvése, hogy nézőjéhez is közel hozza a narcisztikus különcöt, aki antitalentum létére hol Tennessee Williams, hol James Dean méltó örökösének képzeli magát. E neurózis számtalan humoros szituációt szül, Franco pedig önfeledten fürdőzik az egyszer ártatlanul dévajkodó, másszor zsarnokként őrjöngő Wiseau szerepében. A szoba forgatási folyamatát viszont nem akarja tényszerűen reprodukálni: inkább a puritán díszletezéssel és néhány abszurdan szellemes csúcsjelenettel igyekszik megidézni annak hangulatát. A katasztrófaművész persze egyúttal önreflektív fricska is az álomgyárnak, bár e minőségében nem túl izgalmas, még akkor sem, ha olyan klasszikusok előtt is kalapot emel, mint Hitchcock Madarakja vagy Verhoeven Elemi ösztöne. Jószerivel nincs ugyanis olyan bugyra a kulisszák mögötti Hollywoodnak, melyről Francónál ihletettebb krónikások már ne regéltek volna. Csalatkozni fog ugyanakkor az is, aki frivol sztáréletrajzot vár: A katasztrófaművész sokkal inkább ünnepélyes rajongói mozi, mint szenzációhajhász kufárkodás. Mindezt az áldokumentarista stílusú nyitány is bizonyítja, melyben hírességek nyilatkoznak A szobáról és rendezőjéről, sőt mielőtt lefutna a stáblista, archív felvételeket is láthatunk „a rossz filmek Aranypolgárának” titulált kultuszműből.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13703