KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mérges Buddha

Baski Sándor

Der zornige Buddha – német, 2016. Rendezte: Stefan Ludwig. Írta és kép: Thomas Beckman és Stefan Ludwig. Zene: Martina Eisenreich. Gyártó: Metafilm / Tellux Film. Forgalmazó: magyarhangya. 98 perc.

 

Általában nem a jól működő, önkritikára és önvizsgálatra hajlandó országokkal fordul elő, hogy legégetőbb társadalmi problémáik iránt a külföldi dokumentumfilmesek nagyobb érdeklődést tanúsítanak, mint a hazaiak. Ha mint jelenség nem is túl biztató, hogy a holland gyártású Érpatak Modell után most egy német rendezőnek kellett osztrák és német pénzből a Sajókazán működő Dr. Ámbédkar Gimnázium történetét elmesélnie, a külső perspektíva számunkra kétségkívül hasznos és tanulságos is lehet.

Stefan Ludwig rendezőt nem befolyásolták a magyar közéleti csatározások, a politikai korrektség elvárása sem kötötte gúzsba, viszont – az előítéletekre és a félelmekre apelláló bulvár kameráival szemben – nem csak a gettó széléig merészkedett el. Több mint három éven át forgatott a sajókazai romatelepen és a település buddhista iskolájában, folyamatosan nyomon követve 3-4 tanuló sorsát, illetve az intézmény egyik alapítójának és tanárának, Orsós Jánosnak a mindennapjait. Sikerült elérnie, hogy a szereplők megnyíljanak neki – kívülálló volta ebben is segítségére lehetett –, de az elkapott életképek, a hiányos fogsorok, a nyomor díszletei legalább ennyire beszédesek.

Ludwig természetesen szimpatizál az indiai minta alapján megvalósított, a kitörés lehetőségét hangsúlyozó oktatási modellel, de van annyira elfogulatlan szemlélő, hogy a projekt buktatóit is bemutassa. A valódi főszereplő, Orsós János maga sem biztos benne, hogy jó úton járnak, kétségeinek hangot is ad, és bár a kissé kimódolt indiai epilógusban visszanyeri a munkájába vetett hitét, aligha lehet olyan benyomásunk, hogy propagandafilmet néznénk. A hurráoptimista hangvétel nem is állna jól egy olyan filmnek, amelyben a főszereplők egy része feladja az álmait, a másik fele pedig csak óvatos részsikereket könyvelhet el. Legalább kétszáz évre van szükség, hogy valódi változások történjenek, mondja Orsós egy ponton, és a Mérges Buddhát nézve nehéz lenne vitába szállni vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12916