Mozi

A hobbit: Smaug pusztasága

Sepsi László

The Hobbit: The Desolation of Smaug – amerikai, 2013. Rendezte: Peter Jackson. Írta: Tolkien regényéből Fran Walsh, Philippa Boyens és Guillermo del Toro. Kép: Andrew Lesnie. Zene: Howard Shore. Szereplők: Martin Freeman (Bilbo), Ian McKellen (Gandalf), Richard Armitage (Thorin), Evangeline Lilly (Tauriel), Benedict Cumberbatch (Smaug). Gyártó: MGM / New Line Cinema / WingNut Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 160 perc.

A Tolkien meseregényéből felhizlalt trilógia második része már azzal lépéselőnybe került előzményével szemben, hogy nem szorul rá a hosszas expozícióra: a pár percnyi flashback után – amiben Peter Jackson ezúttal is összeköti az étkezést az információ-adagolással – a törpkommandó és segítőik máris egy orkhorda elől menekülnek, amit újfent csak egy kiadós táplálkozás követ.

A címbeli sárkány barlangjáig tartó utazás epizódfüzére ezúttal feszesebb dramaturgiát kapott, és a Smaug pusztaságában a Váratlan utazás első felét uraló infantilis humor szintúgy háttérbe szorult, aminek hála így a negyedik órányi játékidőre Jackson végre sikerrel bekalibrálta a trilógia hangvételét. Adaptációs stratégiája ugyanakkor nem változott, csak a kiugró stílustörések híján lett még szembetűnőbb: a szinte minden akciójelenethez hozzáadott orkok varacskos algoritmusként trappolnak végig a filmen, hogy Gandalf cselekményszálával együtt minél szorosabbra varrják viszonyát A Gyűrűk Urával, az önálló egységként kezelt és bőségesen kifejtett epizódok (Bakacsinerdő pókjai és tündéi, Erebor) pedig mintha egy gigaköltségvetésű minisorozat részeiként kerültek volna a mozivászonra. A leglátványosabb hangsúlyeltolódás ennek szellemében Smaugot érinti, aki a film utolsó harmadát eluralva afféle évadvégi főellenséggé, illetve karakterében és megjelenítésében is a feldolgozás legjobb figurájává válik – habár a regényben ezen a ponton még csak verbális ütközetekre került vele sor –, miközben kincsekkel teli fészke némi többletjelentést is hordoz. Az erőltetett menet a pénzhegyekig jól illusztrálja a tisztességgel, de az extrém bővítésen túl különösebb invenciók nélkül elkészített Hobbit-filmek helyét a Jackson-életműben, a finálé beizzított kohói pedig tűpontos vizuális metaforaként illusztrálják, hogy a franchise minden perce folyékony arany.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 60-60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11634

Cikk értékelése:

szavazat: 367 átlag: 5.41