KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/június
• Gaál István: Griffith lázas türelmetlensége Intolerance
• Ardai Zoltán: Anzix a trafikból Higgyetek nekem!
• Koltai Ágnes: Egy eretnek műfaj Beszélgetés Gyarmathy Líviával
• Kornis Mihály: Az Apokalipszis diszkrét bája A nagy zabálás
• Márton László: „Lám a cápa szája tátva...” A cápa
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Felhőbe lépő film Nyugat-Berlin
• Zsugán István: Film, eredj, légy osztályharcos! Havanna

• Fekete Ibolya: Falfúró Filmnovella
• Grunwalsky Ferenc: Falfúró Filmnovella
• Szomjas György: Falfúró Filmnovella
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Egy asszony visszanéz
• Márton László: Szaffi
• Barna Imre: Mégis, kinek az élete?
• Hirsch Tibor: Halál egyenes adásban
• Bánlaki Viktor: Egy filmcsillag élete
• Faragó Zsuzsa: Bocsássanak meg, kérem!
• Szentgyörgyi Rita: Folyópart tangó
• Harmat György: Öt láda aranyrög
• Tóth Péter Pál: Kígyóméreg
• Gáti Péter: Katapult
• Kapecz Zsuzsa: Gyermekrablás Caracasban
• Ardai Zoltán: Kölyökbanda
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A jövő Milyennek szeretném?
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az új hullám húsz év múltán

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Játszóterek banditái

Faragó Zsuzsa

„Apám azt mondja, a Donald kacsa nagyon gyerekes volt” – közli egy mai norvég gyerek ízig-vérig felnőttes környezetben: fülén walk-man, keze egy játékautomata gombján. A kép ismerős és kellőképpen elidegenedett. Ám amikor baj van – sorra tűnnek el a lakótelep zsebkendőnyi játszóterei, egy éjszaka alatt(!) autóparkolók kerülnek a helyükre –, félre játékautomata, félre képregény, összefognak a gyerekek, harcolnak, és természetesen győznek.

Kicsit hányaveti elnagyoltsággal, néhol bágyadt tempótlansággal sorjáznak az események ebben a filmben, tanácstalan is vagyok, kinek ajánljam: felnőtt-figyelmeztetőnek zaklató, de nem elég végiggondolt, gyermek-szórakoztatónak fantáziadús, de lassú és kedélytelen.

Nem abban különbözik minden idők gyermek-filmjétől, hogy a szereplőket ez a walk-manes, játéktermes, szupermenes világ veszi körül, hogy harcuk során legfőbb ellenségük egy hatalmas számítógép, nem: ebben az egyébként minden elemében klasszikus történetben nincsenek szülők. Vannak felnőttek, ők a játszóterek gaz ellenségei, elrajzoltan ijesztőek, buták, nevetségesek, de a gyerekek életében még akadályként sem szerepelnek értetlen vagy aggódó vagy bolondos szülők. Ez teszi kedélytelenné és végül is szomorúan elidegenedetté Ola Solum filmjét. Ez, és nem a sci-fisen fotózott csillogó szörny – egy dömper, amint kidönti a játszótér kapuja fölött ívelő szivárványt –, nem a békásmegyeri lakótelep látványa, meg az autók, autók, autók... Mert – s ez ennek a filmnek egyetlen reményteli tanulsága – a kulisszák ugyan megváltoztak, a mai gyerekek természetes mozdulattal fogadják el és használják a felnőttek nagyon is gyerekes automatakultúráját, ám közben ugyanolyan kalandéhesek, tevékenyek, játékosak és összefogni képesek, egyszóval ugyanolyan gyerekek, mint minden idők gyerekei, mondjuk, Donald kacsa uralkodásának idejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6025